Az SRF svájci köztévé által ismertetett adatok alapján a választók 51 százaléka ellenezte a javaslatot. Végeredmény azonban csak vasárnap éjjel vagy hétfőn várható, és a voksok összesítése még tart.

Hirdetés

A klímaadó ellenzői azzal érveltek, hogy ez vajmi keveset számítana, miután Svájc a világ széndioxid-kibocsátásának csak mintegy 0,1 százalékát adja.

Vasárnap több más kérdésben is véleményt nyilváníthattak a svájci választópolgárok. Az exit poll felmérés szerint nemet mondtak arra is, hogy betiltsák a mesterséges kártevőirtó-szereket. A javaslat értelmében Svájcnak biomezőgazdasági országgá kellene válnia, s ennek értelmében betiltották volna a szintetikus gyomirtókat és az olyan termékek importját is, amelyeket ilyen szerek felhasználásával termeltek. Egy másik javaslat értelmében a svájci gazdák csakis akkor kaphattak volna állami támogatást, ha nem használnak mesterséges kártevőellenes szereket, kevesebb antibiotikumot használnak és csak annyi állatot tartanak, amennyit saját földterületeik el tudnak tartani. A gazdák és a svájci csokoládéipar is ellenezte a javaslatot. A csokoládégyártók szerint ugyanis 30 százalékos áremelkedéshez vezetne, ha csakis biokakaót használhatnának.

Jóváhagyták viszont a népszavazáson a vállalkozásoknak a koronavírus-járvány idején nyújtott támogatásról szóló – a támogatásokat szűkíteni tervező – javaslatot és a rendőrség jogköreinek kibővítését a terrorizmus elleni fellépés érdekében.

Korábban írtuk