„Halk és nyílt párbeszéd szükséges ahhoz, hogy megértsük, mi és hogyan történt és bizonyos módon újra kell értelmeznünk a saját történelmünket” – fogalmazott Macron. A francia elnök szerint „kezelni kell” a faji diszkrimináció kérdését, s ennek eszköze a történelem újraértelmezése. Mint mondta: az Egyesült Államok és Európa olyan közös kihívásokkal küzd, mint az egyenlőtlenségek, a gyűlöletbeszéd, a társadalmi feszültségek és a faji kérdés. Kiemelte, hogy országa több programot is indított a diszkrimináció és a rasszizmus elleni küzdelem jegyében.

Hirdetés

A francia elnök kifejtette: szerinte az Egyesült Államok megfelelően kezelte a szegregáció problémáját az 1960-as években és sikerült átszerveznie a társadalmát. De – mint fogalmazott – Franciaország és Amerika történelme különböző, a traumáik eltérőek, még akkor is, ha vannak közös jelenségek. Ezzel összefüggésben leszögezte: Franciaország „gyarmatosító ország volt, sok ember érkezett (az országba) a volt gyarmatokról, például az afrikai kontinensről”. Ezzel magyarázta a Franciaországban tapasztalható rasszizmust, de – mint mondta – „e jelenség gyökeréig kell mennünk” és „meg kell szabadulnuk a fajgyűlölettől”. Nyugodt és nyílt párbeszéden alapuló határozott politikát ígért ennek érdekében.

Emmanuel Macron kontraproduktívnak és elfogadhatatlannak nevezte, ami az orosz-ukrán határon történik és – mint fogalmazott – Oroszországnak mindenképpen csökkentenie kellene a katonai feszültséget. A világ vezető hatalmainak szerinte „egyértelmű vörös vonalat” kell húzniuk Oroszországgal szemben, és ha ezt (Oroszország) átlépi, „mérlegelnünk kell a lehetséges szankciókat” – fűzte hozzá.

A francia elnök szerint Ukrajna kérdésében a diplomáciai lépések felgyorsítására van szükség. „Az Egyesült Államoknak, Európának, mindannyiunknak nagyon világosnak kell lennünk Oroszországgal szemben” – fogalmazott, hozzátéve, hogy nem fogadhatók el újabb orosz katonai műveleteket ukrán földön.

Korábban írtuk

„Ez az egyetlen módja annak, hogy hitelesek legyünk” – szögezte le a francia államfő. Szerinte a szankciók önmagukban nem elegendőek, de „a csomag részét képezik”. Macron ugyanakkor azt is kiemelte, hogy egyetért Joe Biden amerikai elnök azon szándékával, hogy párbeszédet kezdjen Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. „Biztos vagyok abban, hogy Putyin elnök készen áll a párbeszéd újraindítására” – hangsúlyozta a francia államfő, aki kedvezően ítélte meg egy „nyílt, nyugodt és tiszteleten alapuló párbeszéd lehetőségét” Moszkvával.