Fotó: MTI/EPA/Andrej Cukic
Rendőrökre dobálnak tárgyakat tüntetők a parlament épületénél Belgrádban 2020. július 8-án.
Hirdetés

A szerda esti tiltakozások során a mentőszolgálat jelentése szerint tizenkilenc rendőr és tizenhét tüntető sérült meg Belgrádban.

A tiltakozók a kordonokkal védett parlament épületéhez vonultak, ahol palackokkal, kövekkel és égő szurkolói fáklyákkal dobálták meg a rendőröket, valamint kukákat borogattak és gyújtottak fel. A rendőrség könnygázgránátokkal igyekezett oszlatni a tömeget.

Ellenzéki politikusok kedden és szerdán is igyekeztek a tömeg élére állni, ám a tiltakozók elzavarták őket.

Az ellenzéki politikusok a közösségi médiában is utcára szólították az embereket, hogy kifejezzék elégedetlenségüket Aleksandar Vuciccsal, valamint a szerb kormánnyal szemben. Szerintük manipulálták a hivatalos járványügyi adatokat annak érdekében, hogy megtarthassák a június 21-i parlamenti választásokat – amelyeken elsöprő győzelmet aratott Aleksandar Vucic pártja -, és az államfő még inkább kiterjeszthesse hatalmát. Az ellenzék szerint emellett az is hozzájárult a koronavírus-fertőzöttek számának drámai növekedéséhez, hogy a március közepén bevezetett szükségállapotot és a drákói intézkedéseket követően május elején egyik napról a másikra feloldottak minden korlátozást, engedélyezték a tömeges rendezvényeket, és a választások alkalmával sem voltak szigorúak az elővigyázatossági intézkedések.

Korábban írtuk

A tiltakozók több sajtóorgánumnak is nyilatkoztak, mint mondták, nem kizárólag a tervezett megszorító intézkedések ellen tüntetnek, hanem Aleksandar Vucic „diktatórikus eszközei és önkényuralmi törekvései ellen” is.

A bejelentések szerint csütörtökön Szerbia több városában ismét utcára vonulnak az elégedetlen emberek.