A japán parti őrség közölte, hogy a rakéta a jelek szerint percekkel az indítást követően a tengerbe zuhant.

Hirdetés

A rakéta legfeljebb 50 kilométeres magasságig repült, és 250 kilométeres távolságot tett meg – közölte újságírókkal Hamada Jaszukazu japán védelmi miniszter. Hozzátette, hogy a kormány Peking közvetítésével határozott tiltakozását fejezte ki Phenjannál.

A dél-koreai vezérkari főnökök egyesített bizottsága arról számolt be, hogy észlelte egy meg nem határozott ballisztikus rakéta észak-koreai indítását.

Az ENSZ határozatok tiltják, hogy Észak-Korea kísérleteket hajtson végre bármilyen hatótávolságú ballisztikus rakétával.

Korábban írtuk