Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

A politikus nyilatkozata az első értesülés Joe Biden amerikai elnök adminisztrációjának puhatolózásairól Phenjan irányában.

Az illetékes szerint, akit a KCNA állami hírügynökség idézett, a kapcsolatfelvételi próbálkozások e-mailen, illetve különböző csatornákon keresztül eljuttatott telefonos üzenetekkel történtek harmadik országok közbeiktatásával.

Csö hangsúlyozta: a phenjani vezetés már világossá tette, hogy nem fog tárgyalóasztalhoz ülni, míg Washington fenntartja ellenséges politikáját, így a hadgyakorlatokat és a szankciókat. A kapcsolatteremtési kísérletek összességét olyan „olcsó trükknek” nevezte, amely az időhúzást és a közvélemény formálását szolgálja.

„Az Egyesült Államoktól az új rezsim felbukkanása óta csak az észak-koreai fenyegetésről szóló bolond elméleteket hallottunk, és alaptalan retorikát a teljes nukleáris leszerelésről” – hangoztatta a tárcavezető-helyettes.

Korábban írtuk

Antony Blinken szerdán Szöulban találkozott dél-koreai hivatali partnerével, Csung Jui Jonggal. Az amerikai külügyi tárca vezetője a phenjani rezsimet saját népe ellen elkövetett szisztematikus jogsértésekkel vádolta.

Blinkent elkísérte útjára Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter is, aki hangsúlyozta Washington Dél-Koreának nyújtott támogatását. Az Egyesült Államok a koreai háborút lezáró tűzszünet óta katonákat állomásoztat az ázsiai országban. Austin szerdán leszögezte: a két állam egyetért abban, hogy a katonai készültség mindennél előbbre való, „és a közös felkészültségnek biztosítania kell, hogy akár ma éjjel is készek vagyunk a harcra, ha szükséges”.

Míg kedden Jen Psaki, a Fehér Ház szóvivője Washingtonban azt mondta, hogy az Egyesült Államok a diplomáciára és a nukleáris leszerelésre összpontosít Észak-Koreával kapcsolatos politikájában, ugyanazon a napon az Észak-Koreát irányító kommunista Koreai Munkapártban magas tisztséget betöltő Kim Jo Dzsong, Kim Dzsong Un észak-koreai vezető húga élesen kifogásolta az épp folyamatban lévő amerikai-dél-koreai közös tavaszi hadgyakorlatot.