Kaja Kallas újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy a nehézségekkel küzdő Ukrajnának politikai támogatást is kell nyújtani.

Hirdetés

„Meg fogunk állapodni a pénzügyi segítségről” – jelentette ki az észt miniszerelnök, majd hozzátette: csak politikai akarat kérdése, és a tagországok képesek közös megoldásra a kérdésben. Ukrajna nem fog támogatás nélkül maradni – tette hozzá.

Alexander De Croo belga miniszterelnök érkezésekor azt mondta, már láthatók az Ukrajna pénzügyi támogatásáról szóló megállapodás keretei. Szavai szerint a csatlakozási tárgyalások megkezdése Ukrajnával egy „monoklival” ér fel az Európai Unió részéről Vlagyimir Putyin orosz elnök számára.

„Nagyon világos üzenet Moszkvának, hogy mi, európaiak, nem engedjük el Ukrajna kezét” – fogalmazott.

Korábban írtuk

Az izraeli-palesztin konfliktussal kapcsolatban a belga kormányfő azt mondta, az EU-nak mindenekelőtt a humanitárius segítség célba juttatásán kell dolgoznia az emberek szenvedésének csökkentése érdekében. Emellett el kell érnie a túszok szabadon engedését – húzta alá. A civilek gyilkolásának véget kell vetni – tette hozzá.

A Magyarországnak járó, de befagyasztott uniós forrásokkal kapcsolatban feltett kérdésre válaszolva De Croo azt mondta, a folyósításhoz bizonyos feltételeknek teljesülniük kell, egyebek mellett a jogállamisággal és a korrupció elleni küzdelemmel kapcsolatosan. Hozzátette: ezen a téren nem lát előrelépést.

Leo Varadkar ír miniszerelnök fontosnak nevezte Ukrajna katonai, politikai és pénzügyi támogatásának fenntartását annak az európai biztonságra gyakorolt hatása miatt. Az eddigi offenzívák eredményeiből tudható, hogy térnyerése esetén Oroszország nem állna meg Ukrajna határain – figyelmeztetett az ír kormányfő.