Fotó: YouTube (képernyőkép)
Hirdetés

A strasbourgi székhelyű nemzetközi szervezet emberi jogi biztosa Robert Abela máltai miniszterelnöknek címzett levelében alapvető fontosságúnak nevezte, hogy a tagállamok tartózkodjanak a jogvédők kriminalizálásától, megbélyegzésétől vagy bármifajta zaklatásától. A tagállami kormányoknak biztosítaniuk kell a civil szervezetek munkájához szükséges megfelelő környezetet – húzta alá.

Mijatovic arra szólította fel Máltát, hogy a Földközi-tengeren Európába átkelő migránsok esetében is tegyen eleget nemzetközi emberi jogi kötelezettségeinek, ide értve az emberéletek mentését, valamint a kimentettek azonnali és biztonságos partra szállításának garantálását.

A helyi hatóságoknak hatékonyan és rögtön reagálniuk kell minden, tudomásukra jutott tengeri vészhelyzetre. A szükséges válaszlépések esetleges késedelemére vagy elmaradására vonatkozó állításokat ki kell vizsgálni, ugyanis ilyen még a koronavírus-járvány elleni védekezésre hivatkozva sem engedhető meg – emelte ki.

Korábban írtuk

Mivel Líbia nem tekinthető biztonságos országnak, a máltai kormánynak tartózkodnia kell az olyan intézkedésektől, amelyek közvetlen vagy közvetett módon oda való visszatoloncolásokat eredményeznek – tette hozzá az emberi jogi biztos.