Hirdetés

Donald Trump még kedden reggel azt írta a mikroblogon: „Soha nem lesz autonóm övezet Washington DC-ben, amíg én vagyok az elnök. Ha megpróbálkoznak ezzel, komoly erővel találják szemben magukat.”

Ezzel az amerikai fővárosban keddre virradóra kitört zavargásokra reagált. A Fehér Ház előtti Lafayette téren erőszakos tüntetők megpróbálták ledönteni Andrew Jackson, az Egyesült Államok hetedik elnökének (1829-1837) emlékművét, lángvágót is elővettek, hogy elmozdítsák talapzatáról a lovas szobrot.

A kaliforniai székhelyű Twitter ezt a bejegyzést jelölte meg és kommentálta.

Korábban írtuk

„Ez a bejegyzés megsértette a Twitter gorombaság elleni szabályzatát. Mindazonáltal a Twitter úgy határozott, hogy a bejegyzés közérdeklődésre tarthat számot, és ezért hozzáférhető marad” – olvasható a mikroblog moderátora által közzétett rövid szövegben.

A megjelölés azt is jelenti, hogy a bejegyzést nem lehet lájkolni és kommentálni.

A Twitter az utóbbi időben többször is megjelölte az amerikai elnök bejegyzéseit. Legutóbb akkor, amikor Trump arról írt, hogy a levélben történő szavazás tág teret nyithat a választási csalásoknak. A médiaszolgáltató úgy vélte, hogy Trump ezzel félrevezető információkat közölt a novemberi választásokról.