Fotó: MTI/AP/Zurab Cercvadze
Rendőrautó lángol a külföldi ügynökökről szóló törvény elleni tiltakozáson a parlament épületénél Tbilisziben
Hirdetés

„Gondoskodnunk kell a békéről, a nyugalomról és a gazdasági fejlődésről országunkban, valamint Georgiának az európai integráció felé haladásáról. Ezért minden polgár energiáját nem a konfrontációra, hanem országunk helyes irányú fejlődésére kell fordítanunk. Mindezeket figyelembe véve, a társadalom minden tagja előtt felelős kormányzó hatóságként úgy döntöttünk, hogy egyértelműen visszavonjuk az általunk támogatott törvényjavaslatot” – tudatta a párt.

A pártok úgy vélik, hogy „bizonyos erőknek” sikerült a kezdeményezést negatív színben feltüntetniük, és meggyőzniük az embereket, hogy az az orosz törvényhez hasonlít, ami az ország európai fejlődési útjának elutasításaként értelmezhető.

Hétfőn a képviselők első olvasatban elfogadták a törvénytervezetet, amely a külföldi „ügynökök” – a külföldről finanszírozásban részesülő médiumok, civil szervezetek és magánszemélyek – nyilvántartását irányozta elő. A kormányzó Georgiai Álom párt által támogatott törvény elfogadása esetén előírta volna, hogy minden, a működési költségének több mint 20 százalékát külföldről kapó szervezet „külföldi ügynökként” regisztráltassa magát, ellenkező esetben súlyos bírsággal sújtják.

Irakli Garibasvili miniszterelnök korábban támogatásáról biztosította a törvényt, mondván, hogy a külföldi ügynökökkel kapcsolatos intézkedések megfelelnek „az európai és a nemzetközi szabványoknak”.

Korábban írtuk

A javaslat szerzői azt állítják, hogy ez nem más, mint az Egyesült Államokban is érvényben lévő törvény enyhébb változata. Az ellenzék, valamint Kelly Degnan, az Egyesült Államok nagykövete Tbilisziben korábban azt mondta, hogy a törvénytervezet inkább az Oroszországban hatályos törvényhez hasonlít, és semmi köze az amerikaihoz.

A döntés hatalmas tiltakozást váltott ki a fővárosban, Tbilisziben. A tüntetések első napján több mint hatvan embert vettek őrizetbe. A rendteremtés során ötven rendőr is megsebesült. A tiltakozások szerda este is folytatódtak a parlament épülete előtt. A biztonsági erők vízágyúkat és könnygázt vetettek be a megmozdulás feloszlatására.