Fotó: MTI/EPA/EFE/Enric Fontcuberta
Hirdetés

„Azért vagyunk itt, hogy világossá tegyük a spanyol állam számára: még semmi sem fejeződött be, és nem is ér véget addig, amíg nem leszünk függetlenek” – jelentette ki Dolors Feliu, az esemény főszervezőjének számító Katalán Nemzetgyűlés (ANC) nevű civil politikai szervezet elnöke beszédében.

A jelenlegi katalán vezetőkre utalva hangsúlyozta: ha nem tudják, miként érjék el Katalónia függetlenségét, inkább engedjenek utat másoknak, és írjanak ki választásokat a régióban.

Szólt arról, hogy a júliusi, spanyolországi általános választások után kialakult politikai helyzetben a katalán függetlenségi pártok támogatására is szükség van a kormányalakításhoz.

Felszólította a katalán tartományi kormányt alkotó két pártot, a Katalán Köztársasági Baloldalt (ERC) és az Együtt Katalóniáért (Junts) formációkat, hogy a támogatásért cserébe követeljék a 2017. október elsején megrendezett és alkotmányellenesnek nyilvánított függetlenségi népszavazás eredményének legitimálását.

Korábban írtuk

Az akkor elfogadott, de felfüggesztett függetlenségi nyilatkozatot pedig nyilvánítsa érvényesnek a katalán parlament – tette hozzá.

„Minden madridi megállapodásnak csak akkor van értelme, ha közvetlen hatással bír Katalónia függetlenségének kivívására” – jelentette ki.

A tüntető tömeg katalán függetlenségi zászlókat lobogtatva, transzparenseket tartva vonult fel a Barcelona egyik központi terének számító Plaza de Espanyán. A függetlenséget követelő feliratok sokasága mellett megjelentek az aktuális katalán szeparatista kormányt bíráló táblák is, például, „Aragonés, nem csinálsz semmit!”, vagy „Lemondás!” feliratokkal.

Kapucnis fiatalok egy csoportja elégette Pere Aragonés katalán elnök és Jaume Collboni, Barcelona új, szocialista polgármesterének képét.

A legutóbbi, júliusban közzétett hivatalos, a katalán kormány megbízásából készült felmérés szerint a függetlenségi mozgalom támogatottsága csökkent a térségben. A megkérdezettek 52 százaléka nem támogatja az elszakadást Spanyolországtól, míg 42 százalék válaszolt igennel a kérdésre.