Fotó: shutterstock.com, illusztráció
Hirdetés

Irán aggódik az Egyesült Államokban bebörtönzött állampolgárai biztonsága és egészsége miatt, és az amerikai hatóságokat teszi felelőssé a bebörtönzött irániak egészségéért az új koronavírus járványával összefüggésben – mondta, hozzátéve, hogy a cserében nincs szükség közvetítőre.

Ritka esete volt a két ellenséges ország együttműködésének, amikor tavaly kicserélték az Iránban bebörtönzött Xiyue Wang egyetemistát és az Egyesült Államokban börtönben tartott Maszúd Szolejmáni iráni őssejtkutatót. A diákot kémkedés vádjával zárták be három évre, a kutatót pedig azzal vádolták az amerikai hatóságok, hogy megsértette az Irán elleni szankciókat.

A két ország viszonya azóta vált különösen ellenségessé, hogy Donald Trump amerikai elnök 2018-ban kiléptette az Egyesült Államokat az Irán és a nagyhatalmak közötti 2015-ös nukleáris megállapodásból, és ismét büntetőintézkedéseket vezetett be Irán ellen, amelyek súlyosan érintik gazdaságát.

Korábban írtuk

Már a múlt héten közölte három iráni tisztségviselő a Reuters hírügynökséggel, hogy a fogolycsere ügyében tárgyalnak Washingtonnal. Az egyik lehetséges amerikai fogoly Michael White, a haditengerészet veteránja, aki 2018 óta van Iránban. Egészségi okból márciusban kiengedték a börtönből, de az országot nem hagyhatja el. Egy lehetséges iráni fogoly Szirusz Aszgari professzor, akit kereskedelmi titkok ellopásával vádoltak, de már felmentették, és csak arra vár, hogy orvosi igazolást kapjon a távozáshoz az Egyesült Államokból – közölték kedden meg nem nevezett iráni és amerikai tisztségviselők.

A Reuters hírügynökség szerint nem lehet tudni, hogy Iránban hány amerikait tartanak fogva, az Egyesült Államokban több tucatnyi iránit, sokakat közülük szankciószegésért.