Fotó: nationalpost.com (képernyőfotó)
Hirdetés

A jelöletlen sírok száma minden eddigit meghaladhat – ismertette a szuverén bennszülött népcsoportok egyesülete (FSIN) helyi idő szerint szerdán, de pontos számot egyelőre nem közölt.

A Regina városától délre található Marieval bentlakásos iskola 1899 és 1997 között működött. Irányítását a cowessess törzs vette át a katolikus egyháztól az 1980-as években. Az utóbbi hetekben radarkészülékekkel átkutatták az iskola közelében lévő temetőt emberi maradványok után.

Május végén több mint 200 gyerek földi maradványait találták meg Kamloops kisvárosa mellett egy őslakosoknak létrehozott egykori bentlakásos iskola területén.

A XIX. század végén 139 hasonló létesítmény nyílt a kanadai kormány megbízásából. Az észak-amerikai országban 1874-től kezdőden mintegy 150 ezer indián, mesztic és inuit gyereket szakítottak el családjuktól és kulturális közegükből, és zárattak kényszerrel bentlakásos iskolákba. Sokukat bántalmazták, illetve nemi erőszak áldozatai lettek. Legalább 3200-an hunytak el, többségük tuberkulózisban.

Korábban írtuk

Számos kanadai őslakos közösség a több nemzedék életét meghatározó létesítményeket teszi felelőssé a jelenlegi társadalmi problémákért. Az ottawai vezetés 2008-ban kért bocsánatot a túlélőktől. Egy vizsgálóbizottság 2015-ben úgy foglalt állást, hogy kulturális népirtás áldozataivá váltak.

Korábban Ferenc pápa is fájdalmának adott hangot, és megbékélésre szólította fel a kanadai politikai és katolikus egyházi vezetőket a bentlakásos iskolák ügyében.