Fotó: shutterstock.com, archív
Hirdetés

„Az emberek nagy része nem akarja elhagyni otthonát, (…) a helyet, ahol a saját nyelvén beszélhet, amelynek ismeri a kultúráját” – jelentette ki az alelnök Alejandro Giammattei guatemalai elnökkel tartott közös sajtótájékoztatóján. Hozzátette, hogy a migrációt az okozza, hogy az itt élők nem tudják kielégíteni az alapvető szükségleteiket.

„E régóta fennálló problémák megoldása közös érdekünk” – hangsúlyozta.

Bár kiemelte, reményt kell adni az embereknek, hogy visszanyerjék a jövőbe vetett hitüket, hozzátette, hogy ez önmagában nem elég, hanem kézzelfogható megoldásokra kell törekedni.

Harris kiemelte: az Egyesült Államok be fogja tartatni a törvényeket a határainál, és biztosítja e határok őrizetét.

Korábban írtuk

„Ne gyertek! Ne gyertek! – jelentette ki a migránsokra célozva – Ha a határainkhoz értek, vissza fogunk titeket fordítani!”

Az őt ért republikánus bírálatokra, melyek szerint nem tett eleget a migráció visszaszorításáért, az alelnök azt felelte: csendben, de kitartóan dolgozik.

Elmondta továbbá azt is, hogy „erős és őszinte” beszélgetést folytatott a guatemalai elnökkel a korrupció elleni harcról és a független bíróságokról.

Korábban Washington azt vetette Guatemala szemére, hogy elmozdították a legfelsőbb bíróság egyik tagját, Giammattei a bírálattal kapcsolatban azonban leszögezte, hogy minden jogszerűen zajlott.

A guatemalai elnök kitért arra is, hogy a korrupció elleni harc fontos része a kábítószer-kereskedőkkel szembeni küzdelem.

Az amerikai alelnök bejelentette azt is, az Egyesült Államok félmillió adag oltóanyaggal látja el Guatemalát a koronavírus ellen, és további 26 millió dollárral támogatja a latin-amerikai ország járvány elleni küzdelmét.

Harris – akinek ez az első külföldi körútja – a tervek szerint találkozik több guatemalai civil szervezet vezetőjével, majd kedden Mexikóba utazik, ahol Andrés Manuel López Obrador mexikói elnökkel tart megbeszélést.

Mindeközben az Egyesült Államok déli határán folyamatosan nő az úti okmányok nélkül érkezők száma: 15 év óta idén áprilisban tartóztatták fel a legtöbb, több mint 178 600 illegális bevándorlót. A bevándorlók 82 százaléka Mexikóból, illetve az úgynevezett Északi-háromszög régió országaiból, azaz Guatemalából, Hondurasból és Salvadorból érkezik.

Az Egyesült Államok Vámügyi és Határvédelmi Ügynökségének (CBP) adatai szerint a migránsok közt sok a kísérő nélküli gyerek is.