A csütörtöki lengyel-ukrán kormányközi konzultáció napirendjén az ukrajnai fegyverszállítások is szerepeltek – közölte Smihal a tárgyalásokat követő sajtókonferencián.

Hirdetés

„Több fegyverre van szükségünk, ezen dolgozunk”

– fűzte hozzá.

Megköszönte, hogy Wladyslaw Kosiniak-Kamysz lengyel kormányfőhelyettes, nemzetvédelmi miniszter és Boris Pistorius német védelmi miniszter múlt héten Varsóban bejelentették az úgynevezett „páncélozott képességek koalíciója” létrehozását. A kezdeményezés célja az ukrán hadsereg védelmi képességeinek növelése.

„Azt tervezzük, hogy közös fegyvervállalatok jöjjenek létre Lengyelország és Ukrajna területén”

– jelentette ki Smihal.

Korábban írtuk

A lengyelországi gazdatüntetések egyik okáról, az ukrán agrártermékek exportjáról az ukrán kormányfő elmondta: Ukrajna beleegyezett az Európai Unió (EU) által javasolt korlátozásokba. Szükségesnek nevezte a Lengyelországgal e téren kötendő kompromisszumot.

Megerősítette: kukorica-, repce-, napraforgómag- és búzaexport esetében Kijev a maga részéről kiviteli engedély kötelességét rendelte el.

Donald Tusk elmondta: az agrárügyi témákban „egy lépéssel előrehaladtak” a mindkét fél számára kedvező megoldások keresésében. Megerősítette: Lengyelország részt vesz az orosz és a fehérorosz gabona európai behozatalát érintő diplomáciai offenzívában. „Egy lépés választ el attól”, hogy az EU e téren 50 százalékos vámot vessen ki – jelentette ki.

Tusk arról is beszámolt: a két kormány közel áll az ukrán fuvarozók lengyelországi tranzitját érintő megoldások véglegesítéséhez, úgy, hogy az áruszállítás ne okozzon zavarokat a lengyel piacon.

A lengyel kormányfő kétségbevonhatatlannak nevezte, hogy Varsó anyagi, katonai, pénzügyi, diplomáciai értelemben támogatja Kijevet, és támogatja Ukrajna EU- és NATO-csatlakozását is.

A több lengyel és ukrán tárcavezető részvételével folytatott varsói tárgyalások napirendjén a kulturális javak védelme terén folytatandó együttműködés, és energetikai témák is szerepeltek.