A rendőrségi közlemény szerint a vallási helyet két iszlám egyesület működtette, s mintegy háromszázan látogatták rendszeresen.

Hirdetés

„A bizonyítékok szerint a radikális iszlamista mozgalomhoz tartozó vagy ahhoz közel álló emberek által látogatott vallási helyen a tevékenység és a beszédek legitimálták a fegyveres dzsihádot, a mártírhalált, a terrorcselekmények elkövetését, az erőszak, a gyűlölet és a diszkrimináció alkalmazását, valamint a saría bevezetését” – olvasható a nyugat-franciaországi Sarthes megye közleményben.

Az allonnes-i mecsetben egy Korán-iskola is működik, ahol mintegy 110 gyerek tanul. A prefektúra szerint a fegyveres dzsihádról pozitív tartalommal beszéltek a gyereknek, s ez alapján a mecset indoktrinációs, „befolyásolt tanítást” folytató helynek minősül.

Nyomozati források szerint a mecsetet hetek óta megfigyelték a titkosszolgálatok.

Gérald Darmanin belügyminiszter szeptemberben a Le Figaro című napilapnak adott interjúban jelentette be, hogy hat olyan mecset ellen indult eljárás, amely a gyanú szerint a radikális iszlámot propagálja, s így a közeljövőben további imahelyek hatósági bezáratása várható.

A belügyminiszter elmondta, hogy amióta a kormány két évvel ezelőtt meghirdetette az iszlamista szeparatizmus elleni programját, 89 vallási hely került megfigyelés alá radikalizmus gyanúja miatta, s egyharmadukat be is zárták. A tárcavezető hozzátette, hogy Emmanuel Macron államfővé választása óta a rendőrség mintegy 24 ezer ellenőrzést tartott, és szélsőségesek által látogatott 650 helyet vagy szervezetet számolt fel.

Korábban írtuk