Fotó: shutterstock.com/M-SUR
Hirdetés

A SU501 számú járatnak – amelyen 142 utas tartózkodott – 600 métert kellett süllyednie pénteken, miután a légi irányítás figyelmeztette, hogy egy másik repülőgép keresztezi az útvonalát – közölte az Aeroflot. Később hozzátették, hogy az orosz gép pilótái látták a másikat, amikor hozzájuk a legközelebb elhaladt.

A Roszaviacija orosz légiforgalmi hatóság szerint egy CL-650 járatszámú másik, kisebb gépnek is – amely Szocsiból repült Szkopjéba a Fekete-tenger felett – változtatnia kellett az útvonalán.

Az orosz hatóság azt nem közölte a Reuters hírügynökség szerint, hogy a felderítőgép melyik NATO-tagországhoz tartozott.

Az orosz védelmi minisztérium viszont közölte pénteken: a légierőnek harci gépeket kellett riasztania, hogy nyomába eredjenek két amerikai katonai felderítőgépnek a Fekete-tenger felett.

Korábban írtuk

Az Egyesült Államok moszkvai nagykövetsége egyelőre nem kommentálta a szóban forgó eseteket, amelyekről először az Interfax orosz hírügynökség számolt be.

A Roszaviacija megjegyezte közleményében, hogy a NATO gépei az utóbbi időben gyakrabban hajtanak végre repülést a térségben, és ez veszélyezteti a polgári gépeket, Moszkva ezért diplomáciai panaszt készül tenni.

A térségben a katonai feszültség Ukrajna miatt nőtt meg az utóbbi időben – jegyezte meg a Reuters. Kijev és a NATO azzal vádolja Oroszországot, hogy Ukrajna lerohanására készül. Moszkva tagadja ezt.