Fotó: ShutterStock.com/CGN089
Hirdetés

Eszerint a február 15-ére, hétfőre kitűzött határidő előtt sikerült elérni a december 8-án kezdődött nagy-britanniai oltási kampány első szakaszának célkitűzését.

A brit kormány egyesített oltásügyi bizottsága (JCVI) által összeállított elsőbbségi lista élén az idősotthonok lakói és gondozóik mellett a 80 éven felüliek, valamint az egészségügyi ellátás és a gondozói szolgálatok első vonalában dolgozók állnak, majd időrendi sorendben a 75, a 70, a 65, a 60, az 55, végül az 50 éven felüliek következnek.

A hivatalos célkitűzés az volt, hogy február 15-ig a JCVI elsőbbségi listáján szereplő felső négy veszélyeztetettségi csoport mindegyik tagja – 15 millió ember – megkaphassa a koronavírus elleni oltásnak legalább az első dózisát.

Nadhim Zahawi oltásügyi államtitkár azonban már vasárnap bejelentette a Twitteren közzétett bejegyzésében, hogy átlépte a 15 milliót a beadott oltások száma.

A brit egészségügyi minisztérium nem sokkal később, vasárnap kora este ismertetett részletes adatai szerint eddig 15 062 189-en kapták meg a koronavírus elleni oltás első dózisát, a második adagot 537 715 embernek adták be.

Korábban írtuk

Vasárnapi Twitter-bejegyzésében Zahawi hangsúlyozta: addig nincs megállás, amíg a JCVI menetrendjének első fázisában szereplők, majd mind a kilenc elsőbbségi csoport összes tagja meg nem kapta a koronavírus elleni vakcinát.

Az oltásügyi államtitkár szerint a következő cél az, hogy április végéig a brit lakosság 50 éven felüli korosztályából mindenki részesüljön az oltásból, utána pedig a teljes felnőtt lakosság következik.

A brit kormány hivatalos célkitűzése az, hogy legkésőbb őszre a Nagy-Britanniában élő felnőttek mindegyikét beoltsák.

Boris Johnson brit miniszterelnök a Twitterre feltöltött vasárnapi videóüzenetében közölte: Angliában – az Egyesült Királyság messze legnépesebb országában – a JCVI listáján szereplő felső négy veszélyeztetettségi csoport mindegyik tagját behívták már oltásra.

Johnson hangsúlyozta: ezeknek a csoportnak a tagjait fenyegeti a legnagyobb mértékben az a veszély, hogy a koronavírus-fertőzés súlyos betegséget okoz náluk.

Jonathan Van-Tam angliai tisztifőorvos-helyettes a BBC televíziónak nemrégiben elmondta: ha a lakosság különösen veszélyeztetett csoportjai nagyon nagy számban megkapják az oltást, a koronavírus-járvány okozta halálozások és a kórházi kezelést igénylő súlyos betegségek száma akár 99 százalékkal is csökkenthető.

Vasárnapi Twitter-üzenetében Johnson bejelentette: a nagy-britanniai oltási kampány következő szakaszának első lépéseként megkezdődött a 65 éven felüliek értesítése arról, hogy mikor kaphatják meg a koronavírus elleni vakcinát. A brit kormányfő elmondta: az ennek a korosztálynak szóló első egymillió értesítés már úton van a címzettekhez.

Boris Johnson ezúttal nem szólt arról, hogy mikor kezdődhet a koronavírus-járvány megfékezését célzó országos korlátozások feloldása. A kormányzó Konzervatív Párt azonban egyre nagyobb nyomást gyakorol a kormányra a pontos és minél gyorsabb nyitási menetrend közzétételére.

Az alsóházi tory frakció népes enyhítéspárti csoportja vasárnap levelet intézett Johnsonhoz, kifejtve azt a véleményét, hogy amikor a JCVI elsőbbségi listáján szereplő kilenc veszélyeztetett csoport megkapja az oltást, utána már nem lesz indokolt a korlátozások fenntartása.

A Covid Recovery Group (CRG) nevű frakciócsoport levele szerint április végéig mindenképpen az összes jelenlegi korlátozást fel kell oldani.

Johnson előző napi nyilatkozatában mindazonáltal közölte, hogy derűlátó módon ítéli meg a kilátásokat, de az óvatosság továbbra is indokolt. A kormányfő egyenes utalást tett ugyanakkor a nyitás várható sorrendjére, mondván: a legfontosabb feladat, hogy a gyerekek visszatérhessenek az iskolákba, a továbbiakban pedig előbb a nem alapvető cikkeket árusító üzletek, majd megfelelő időben, kellő megfontoltsággal és óvatossággal a vendéglátószektor megnyitása következhet.

Több vasárnapi brit lap olyan értesülést közölt kormányilletékeseket idézve, hogy a vendéglátóhelyek húsvétra megnyithatnak, de ezt a Downing Street szóvivője egyelőre találgatásnak nevezte.