Egyre jobban elszabadulni látszik a politikai válság Lengyelországban, mióta kedd este letartóztatták a lengyel elnöki palotában Mariusz Kaminski volt belügyminisztert és Maciej Wasik volt belügyminiszter-helyettest, az ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) párt korábban szabadságvesztésre ítélt, de aztán elnöki kegyelemben is részesített politikusait.

Hirdetés

A letartóztatásokra Mateusz Morawiecki korábbi miniszterelnök, a nemrég ellenzékbe került Jog és Igazságosság (PiS) párt politikusa is reagált. 

A nyugati világ demokratikus közössége ne nézze tétlenül, ami ma Lengyelországban történik!”

– fogalmazott. Morawiecki korábban arról is beszélt, hogy a kommunizmus bukása óta ”először fordult elő, hogy politikai foglyok vannak Lengyelországban”. Morawiecki a közösségi oldalaira feltöltött üzenetben emlékeztetett, hogy először az új lengyel vezetés „brutális leszámolást” hajtott végre a lengyel köztévében, most pedig két politikust tartóztattak le.

„Felszólítom Szymon Hołowniát és Tusk miniszterelnököt, hogy

hagyják abba a lengyel emberek üldözését” 

Korábban írtuk

– fogalmazott.

Elhalasztották a parlament ülését

Szymon Hołownia, a lengyel parlament elnöke és Donald Tusk miniszterelnök szövetségese viszont inkább megpróbált olajat önteni tűzre azzal a döntésével, hogy jövő hétre halasztotta a parlament e héten esedékes ülését.

Hołownia biztosította, hogy döntése „semmiképpen sem veszélyezteti” a parlament január végi, az idei állami költségvetés elfogadására vonatkozó határidő előtti ülését.

Ha a parlament nem tud megállapodni a költségvetésről, az elnök feloszlathatná a törvényhozást, ami újabb előrehozott választásokat eredményezne.

Éhségsztrájkkal tiltakoznak a politikai fogjok

A letartóztatást követően Mariusz Kaminski és Maciej Wasik is éhségsztrájkot kezdett a börtönben.

Kaminski úgy nyilatkozott, hogy a letartóztatás „a politikai bosszú aktusának” tartja, hozzátette, hogy a korrupció elleni harca miatt ítélték el.

Tümegtüntetést szerveztek a parlament elé

Csütörtök délutánra Mateusz Morawiecki volt lengyel miniszterelnök minden lengyelt tiltakozásra hívott a Szejm elé.

„Ki kell állnunk és meg kell védenünk azokat az értékeket, amelyek Lengyelország alapját képezik”

 – fogalmazott.

Lengyel ellenzéki oldalról viszont attól tartanak, hogy a tömegtüntetésre provokációkkal készülhet a kormány, hogy tovább mélyítse a politikai válságot, és erre hivatkozva még keményebb eszközökkel léphessen fel az ellenfeleivel szemben.

A teljes cikk IDE kattintva olvasható