Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

A 70 éves apáca szülőhelyén, a kelet-franciaországi Haute-Saone megyében kívánt visszavonulni, és kérte felvételét egy önkormányzati nyugdíjas otthonba – közölte a rádió.

Júliusban meg is kapta a helyet, de levélben tudatták vele, hogy világiasság tiszteletben tartása miatt nem viselheti apácaruháját.

A megyeszékhely, Vésoul polgármestere, Alain Chrétien a Twitteren kedd este közreadott közleményben tudatta, hogy „megdöbbenéssel” hallotta a hírt, és „igen sajnálatos hibáról” beszélt. „

Mindez azzal egy időben történt, hogy ismét fellángolt Franciaországban a vita a muszlim nők fátyolviseletéről.

A konzervatív többségű szenátus a közelmúltban törvény fogadott el arról, hogy tilos a szülőknek a vallás előírta öltözékben elkísérni a gyerekeket a tanulmányi kirándulásra. A törvényjavaslatot várhatóan elutasítja a nemzetgyűlés, amelyben Emmanuel Macron elnök centrista pártjának van többsége.

Egy 2004-ben elfogadott törvény – amelyet heves vita előzött meg az iszlám fátyol viseletéről – megtiltotta, hogy az iskolások egyértelműen a vallásra utaló öltözékben jelenjenek meg a tanintézményekben.