Fotó: MTI (archív, illusztráció)
Hirdetés

A javaslatot kedden este Al Green texasi demokrata párti képviselő terjesztette elő, de a törvényhozók szerda este 332:95 arányban elutasították. A demokrata párti házelnök, Nancy Pelosi és a demokrata párti vezető politikusok is a republikánusokkal együtt voksoltak a beadvány ellen.

Nancy Pelosi még júniusban – néhány demokrata párti képviselő nyomására – kifejtette egy rendezvényen, hogy nem látja időszerűnek az elnök elleni eljárás megindítását. Szerdán pedig – még a voksolás előtt – újságíróknak azt hangoztatta: „hat bizottságunk dolgozik azon, hogy feltárja a hatalommal történő visszaélés és az igazságszolgáltatás akadályozása tényeit”. Arra a kérdésre, amely Green képviselő kezdeményezését firtatta, a házelnök azt válaszolta: „ez komoly dolog, nem mintha Green ne lenne komoly ember, de ezt inkább megvitatjuk majd a képviselőházi üléseken”.

A Demokrata Párt nagyon megosztott volt az ügyben. Csaknem száz képviselőjük – köztük az igazságügyi bizottság vezetője, Jerrold Nadler – egyetértett az impeachment eljárásának megindításával.

A szavazás után Al Green azt nyilatkozta: elégedett az eredménnyel, mert – mint fogalmazott – „ez nem vágta, hanem maraton”.

Szerdán Donald Trump egy sor Twitter-bejegyzésben foglalkozott az üggyel. „Talán a legnevetségesebb és időt rabló dolog, amivel valaha is foglalkoztam”. Majd lezártnak minősítette a felmentési kísérletet.

Az elnök szerda este az észak-karolinai Greenville városában nagygyűlést tartott, és kitért a beadványra, valamint az általa a napokban többször bírált négy demokrata párti képviselőnőre is. Hívei zajos ovációval fogadták, és heves tapsban törtek ki mindahányszor megemlítette a négy képviselőnő – köztük is a leggyakrabban Ilhan Omar és Alexandria Ocasio-Cortez – nevét.

A nagygyűlés elején Mike Pence alelnök beszélt, aki szintén bírálta a Demokrata Pártot, amelyet szerinte az országot nevetségessé tevő liberálisok„ irányítanak.