Hirdetés

Az 1962-ben született Alekszandr Dugin extravagáns figura. A kilenc nyelven beszélő neves orosz filozófus minden rezdülésében az orosz néplélek hordozója. Határozottan küldetéstudatos fantaszta, felvértezve ennek minden rokonszenves és bizarr vonásával. Egyesek Vlagyimir Putyin tanácsadójának, rossz nyelvek egyenesen Raszputyinjának tartják, noha nincs és nem is volt köztük igazán szoros kapcsolat, mi több, Dugin Putyin népi-nemzeti ellenzékének táborából lett az elnök nem kritikátlan, de lojális támogatója.

Már az 1980-as években elkötelezettje lett a sajátos orosz Eurázsia-gondolatnak, majd több kanyar és zsákutca után az 1990-es évektől megteremtette annak ideológiai és szervezeti kereteit. Fontos nyugati kapcsolatokat épített ki, többek között a francia Új Jobboldal vezéralakjával, a nemrég Budapesten járt Alain de Benoist-val (interjú: Demokrata 2022/44). Hangsúlyozni kell, hogy nem eszmei azonosságról, sokkal inkább nyitottságról, kíváncsiságról volt szó mindkét gondolkodó részéről. Ugyancsak nagy hatással voltak Duginra a tradicionalista filozófiai iskola legnagyobbjai, a szúfi iszlámra áttérő francia René Guénon és az olasz Julius Evola báró munkássága.

Alekszandr Dugin írásai először mintegy negyedszázada jelentek meg magyarul, a rendszerváltozás utáni első karakteresen jobboldali elméleti folyóirat, a Pannon Front az 1990-es évek második felében, a tradicionalista Északi Korona periodika pedig a 2000-es évek első felében közölt kivonatokat esszéiből. 2017-ben a debreceni Kvintesszencia Kiadó jelentette meg A negyedik politikai eszme című kötetét limitált példányszámban.

Most pedig itt a Kárpátia Stúdió Bt. gondozásában az Eurázsiai küldetés, amihez immár a széles nyilvánosság is hozzájuthat. A könyv Dugin 2005-ben megjelent azonos című munkájának bővített, többek között egy 2012-es interjúval is gazdagított kiadása.

Korábban írtuk

A műben a szerző jórészt helytálló kór­ismét ír le, miközben a javasolt kezelés sok részigazságot tartalmaz, és több zsák­utcás tévedéssel is fenyeget. Nem utolsósorban utópikus.

„Az eurázsiai eszme globális stratégia, amely […] nem vonja maga után sem egy unipoláris világ, sem egy egyetemes világkormány megvalósulását. Ehelyett globális zónák (pólusok) kialakítását javasolja. Az eurázsiai eszme a globalizáció többpólusú változata vagy alternatívája. […] …egy globális méretű forradalmi szemlélet” – fejtegeti Dugin, világossá téve, hogy nem a globalizáció elutasítását, hanem átalakítását célozza. Ámbár ezt is megállapítja: „spirituális tekintetben a globalizáció […] az Antikrisztus királysága. Terjeszkedésének középpontjában az Egyesült Államok áll. Az amerikai értékek magukat »egyetemesnek« tekintik. Valójában a világ más részein még mindig létező kultúrák és hagyományok sokszínűsége elleni ideológiai agresszió egy új formájával van dolgunk.” Továbbá „az atlantisták célja, hogy egyetlenegy gazdasági modellt erőltessenek a világ összes népére, az egyetemes mérték pozíciójába emelve a nyugati civilizáció XIX. és XX. században lezajlott gazdasági fejlődésének tapasztalatait. Ezzel szemben az eurázsianistáknak szilárd meggyőződésük, hogy a gazdasági rendszereket azokra a történeti és kulturális tulajdonságokra kell alapozni, amelyek az adott népekre és társadalmakra hatással voltak.”. Ugyanis „a földrajzi tér roppant nagy (néha döntő) befolyással rendelkezik az emberi kultúrát és a nemzeti történelmet illetően”.

Ugyanezt ismerte fel Oswald Spengler A nyugat alkonya című nagyívű munkájában, Hamvas Béla pedig Az öt géniusz földje című páratlan nemzetkarakterológiájában fogalmazta meg: „Se Nyugat életrendjét Keletre, se Keletét Nyugatra elvinni és meghonosítani nem lehet. […] Az életrend a tájból, a földből, a helyből fakad és nő ki, és az ott élő embertől elválaszthatatlan.”

Tökéletesen rímel erre Dugin: „Senkinek sincs joga, hogy arra kényszerítsen bármely népet is, hogy feladja egyediségét és besétáljon a »globális olvasztótégelybe«, ahogy az atlantisták szeretnék.”

Ugyanis „ha csupán egyetlen hatalomra marad, hogy eldöntse, mi a helyes és mi a helytelen, és kit kell megbüntetni, akkor ez globális diktatúra. Meggyőződésem, hogy ez elfogadhatatlan. Harcolnunk kell ellene” – szögezi le Dugin, és harciasabb hangnemre vált: „Az amerikai birodalmat el kell pusztítani, és előbb vagy utóbb ez be is fog következni.”

Ennek eszköze Dugin szerint az eurázsianizmus. Ami részigazságaiban ugyan lehet rokonszenves, egészében azonban sajnos ugyanolyan nemzetellenes, mint a liberális globalizmus.

„Ha a »fehér nacionalisták« […] támadják a bevándorlókat, a muszlimokat […] akkor teljes mértékben szemben állok velük. Továbbá nem tudom védelmembe venni a fehéreket, amikor összekülönböznek a nem fehérekkel… […] nem tudom védelmembe venni a nemzet fogalmát sem, mert a »nemzet« eszménye egy polgári fogalom, amit a modernitás részeként agyaltak ki annak érdekében, hogy elpusztítsa a hagyományos társadalmakat (birodalmakat) és vallásokat, és behelyettesítse őket mesterséges álközösségekkel, amelyek az individualizmuson alapulnak. A nemzetek már teljesítették azt a küldetésüket, hogy pusztítsanak el minden szerves és szellemi identitást, és most a közvetlen globalizáció megteremtése érdekében a kapitalisták kiiktatják azt az eszközt, amelyet egykor a pusztításra használtak fel. Támadást kell indítanunk a kapitalizmussal mint olyan abszolút ellenséggel szemben, amelyet felelősség terhel azért, mert megalkotta a nemzetet mint a hagyományos társadalom árnyképét…”

Dugin tehát a modernitás kártékony eszközeinek tekinti a nemzeteket, ezért eltűnésük cseppet sem zavarná az orosz filozófust, aki az antikommunizmust és a muszlimellenességet is az atlantista liberalizmus megnyilvánulásának tartja. Ehelyett a földrajzi térből kisarjadó kultúrát hordozó népet teszi meg ideológiája legfőbb alanyának, hangsúlyozva, hogy a nép részét képezik a holtak és a jövőben megszületők egyaránt. Vagyis voltaképp a nemzet fogalmának részdefinícióját adja meg.

Ez nem az egyetlen ellentmondás Dugin ideológiájában, aminek központi eleme a kérlelhetetlen antiliberalizmus. „Minél jobban törekszik az egyén arra, hogy unikummá váljék a liberális korszellem keretein belül, annál inkább hasonlóvá válik mindenki máshoz. A liberalizmus magával hozza a világ sztereotipizálását és egyneműsítését, ami elpusztít minden sokféleséget és másságot” – állapítja meg helyesen Dugin.

Ámde a liberális globalizációval szembeállítani javasolt dugini eurázsianizmus nem egyéb, mint az általa antikapitalista, antiliberális, antikozmopolita és antiindividuális mozgalmaknak tekintett kommunizmus és a – nevezzük így az egyszerűség kedvéért, Dugin is ezt az elnagyolt kifejezést használja – fasizmus szintézise, egyben – a két irányzat megnyesegetésével, a rasszizmus és a sovinizmus, illetve az ateizmus és a modernizmus elutasításával – meghaladása némi tradicionalista, konzervatív fűszerezéssel. Ugyanakkor határozottan visszautasítja az antikommunizmust és az antifasizmust egyaránt, arra hivatkozva, hogy az első (liberalizmus), a második (kommunizmus) és harmadik (fasizmus) után színre lépő negyedik politikai eszme (fourth political theory, 4PT), vagyis az eurázsianizmus integrálja az általa antiindividualistának, antiliberálisnak, antikozmopolitának minősített második és harmadik ideológia használható elemeit.

Dugin jellegzetesen orosz lelkülettel, orosz optikán át szemléli és szűri át magán a világot, amiből fakadóan következtetései, elgondolásai is tipikusan oroszok. Így ő is beleesik abba a hibába, hogy a „földrajzi tér meghatározottságából” adódó ideológiáját univerzálisnak gondolja. Ebben pedig nem különbözik a nyugati liberális messianizmustól.

A nyugati liberális atlantista-globalista birodalomnak egy más felépítésű, más szemléletű, de mégiscsak imperialisztikus eurázsiai ellenglobalista birodalommal történő felváltásának gondolata nem lehet vonzó Kárpát-medencei magyar szemszögből nézve – bármennyi rész­igazságot tartalmaz is diagnózisa. Mert miért néznénk bármely más szemszögből a világot?