A lépés „sérti a nemzetközi jogot és további veszélybe sodorja a kétállami megoldást, amely igazságos és hosszan tartó békét eredményezhet az izraeli-palesztin ügyben” – fogalmazott közös közleményében az említett öt ország külügyi tárcája.

Hirdetés

A Békét most nevű izraeli emberi jogi szervezet szerint az izraeli civil adminisztráció legfelső tervezési bizottsága közel ötezer újabb telepes otthon építését hagyta jóvá szerdán és csütörtökön.

Az öt nyugat-európai ország külügyminisztériuma felszólította az izraeli hatóságokat, hogy „azonnal hagyjanak fel a telepes otthonok építésével, valamint a kilakoltatással és a palesztin épületek lerombolásával Kelet-Jeruzsálemben és Ciszjordániában”.

A zsidó telepek építésének ügye az egyik fő vitapontnak számít az izraeliek és a palesztinok között évtizedek óta tartó véres konfliktusban. Mintegy 600 ezer izraeli él több mint 200 zsidó telepen Ciszjordániában és Kelet-Jeruzsálemben. A palesztinok ott és a Gázai övezetben tervezik létrehozni leendő államukat.

Korábban írtuk