Fotó: MTI/EPA/Michael Reynolds, archív
Hirdetés

A szövetségi törvényhozásban tartott sajtókonferencián a demokrata párti házelnök azzal érvelt, hogy Donald Trump szerinte „bagatellizálná” a három elnökjelölti vitát.

„Én nem legitimálnék sem eszmecserét, sem elnökjelölti vitát vele” – fogalmazott Pelosi. Hozzáfűzte azonban, hogy tudomása szerint Biden kampánytörzse másként vélekedik erről.

Joe Biden csütörtökön az MSNBC televíziónak adott interjújában megerősítette, hogy részt vesz a három elnökjelölti vitán. Három ilyen televíziós vita lesz: az első szeptember 29-én az ohiói Clevelandben, majd október 15-én a floridai Miamiban és 22-én Nashville-ben, Tennessee államban.

Nancy Pelosi a második tekintélyes demokrata párti politikus, aki megpróbálja tanácsokkal ellátni Bident. A héten Hillary Clinton egyik televíziós interjúban javasolta Bidennek, hogy esetleges vereségét ne ismerje el a választás éjszakáján, mert szerinte a levélszavazás miatt a voksok összeszámlálása és a végleges eredmény megállapítása elhúzódik majd.

Korábban írtuk

A republikánusok Nancy Pelosi csütörtöki tanácsát úgy értékelték, hogy a pártja megpróbálja „elrejteni” a nyilvánosság elől Bident. Michael Ahrens, a Republikánus Országos Bizottság (RNC, a párt vezető szerve) kommunikációs igazgatója a Twitteren úgy fogalmazott: különös megnyilvánulása ez a jelöltbe vetett bizalomnak.

Az amerikai sajtóban már többször megfogalmazódott, hogy Joe Bidennek nem kellene részt vennie az elnökjelölti vitákon. A The New York Times például augusztus elején véleménycikkben vetette fel, hogy az elnökjelölti viták intézményét meg kellene szüntetni.

Közben Donald Trump azt vetette fel, hogy az első vita előtt Bidennek gyógyszertesztnek kellene alávetnie magát. Az elnök nem szólt arról, hogy kihívójának miért lenne erre szüksége, de azt mondta: Biden az előválasztások során rendezett tévévitákon gyakran „nem beszélt összefüggően”, ám a demokraták múlt héten tartott elnökjelölt-állító konvencióján a jelöltséget elfogadó beszédében a korábbiakhoz képest „túlságosan összeszedett” volt.

A Washington Examiner című lapnak nyilatkozva Donald Trump úgy fogalmazott: „nem tudom, hogy (Biden) hogyan lehetett ennyire inkompetens a vitákban, aztán pedig egyszeriben mégis ő lett a jelölt Bernie (Bernie Sanders vermonti szenátor) ellenében. Nem arról van szó, hogy egy Winston Churchill lett volna, mert nem az, csak egyszerűen azok unalmas viták voltak. De most valami elképesztő történt, nem megmagyarázható, ezért mi gyógyszertesztet fogunk kérni”.

Az újraválasztására készüló jelenlegi amerikai elnök, Donald Trump elfogadta az elnökjelöltséget a republikánusok konvenciójának utolsó napján, csütörtökön, ezzel immár formálisan is elnökjelölt.

A Fehér Ház Rózsakertjében rendezett ünnepségen az elnök úgy fogalmazott , „hálával telt szívvel és határtalan optimizmussal” fogadta el pártja elnökjelöltségét.

„Támogatásuk megtisztel” – mondta beszéde elején az elnök, majd dicsérte azt a „különleges fejlődést”, amelyet szavai szerint közösen értek el. Hozzátette, hogy a következő négy évre ugyanezt ígéri. „Az új elnöki ciklusban ismét a történelem legnagyszerűbb gazdaságát építjük újra, gyorsan viszatérünk a teljes foglalkoztatottsághoz, a növekvő jövedelmekhez és a rekord mértékű felvirágzáshoz” – mondta.