Fotó: shutterstock.com, illusztráció
Hirdetés

Franciaország, Németország és Nagy-Britannia szerint ezek a projektek mindenki érdekét szolgálják, és biztosítékot jelentenek a nemzetközi közösség számára az iráni atomprogram békés jellegét illetően.

A három ország külügyminiszterei szombati közös közleményükben hangsúlyozták, hogy továbbra is kiállnak a 2015-ös atomalku mellett, amelyet az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja – az Egyesült Államok, Kína, Oroszország, Franciaország és Nagy-Britannia – és Németország kötött Iránnal. Ebben az iszlám köztársaság a szankciók feloldásáért cserébe ígéretet tett nukleáris programja korlátok közé szorítására. A nukleáris megállapodást Washington 2018 májusában egyoldalúan felmondta. Egy évre rá Irán bejelentette, hogy fokozatosan eláll a szerződésben vállalt kötelezettségeitől.

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter szerdán elmondta: az amerikai kormányzat visszavonja a szankciós felmentéseket azoktól az államoktól, amelyek együttműködnek Irán polgári atomprogramjával. A mentességek eddig lehetővé tették a külföldi vállalatoknak, hogy közreműködjenek Irán polgári célú atomprogramjában.

Korábban írtuk

Az Egyesült Államok jelezte azt is, hogy az érintett államoknak, illetve vállalataiknak 60 nap áll rendelkezésükre ahhoz, hogy lezárják folyó ügyeiket Iránban. Pompeo ugyanakkor 90 napra megújította a nemzetközi támogatást élvező busehri atomerőművel együttműködők szankciók alóli felmentését.

Az amerikai diplomácia vezetője tavaly decemberben végleg megszüntette a fordói atomerőművel együttműködők szankciók alóli felmentését, de az Irán délnyugati részén található busehri atomerőművel, az évi 8 tonna nehézvizet előállító araki nehézvízüzemmel és a teheráni kísérleti atomreaktorral kooperálók szankciós mentesítését megőrizte. Ezek szűntek meg most, kivéve a busehri atomerőműre vonatkozó felmentések.