Száz éve zajlott le a varsói csata
Száz éve zajlott le a varsói csata, amely – jelentős magyar segítséggel – hozzájárult ahhoz, hogy Lengyelország megvédje az első világháború végén visszanyert függetlenségét, és megakadályozza az orosz kommunista forradalom Nyugatra terjedését.
A visztulai csodának is nevezett, 1920. augusztus 12-25. között vívott ütközetsorozat döntő fordulatot hozott az 1919-21-es, úgynevezett lengyel-bolsevik háborúban. Ennek tétje az volt, hogy sikerül-e Lengyelországnak megőriznie az első világháború végén visszaszerzett függetlenségét, kialakítania keleti határait, valamint sikerül-e megvédeni Európát Szovjet-Oroszország tervétől, hogy Németországban újjáélessze a forradalom lángját, és egész Európát bolsevizálja.
Józef Pilsudski, az 1918 novemberében 123 éves felosztás után független államiságát újból visszanyert Lengyelország államfője a keleti szomszédokkal, litvánokkal, ukránokkal szándékozott konföderációt alakítani. Mindenekelőtt az Ukrajnával létrehozandó föderációban látott lehetőséget arra, hogy Oroszországot meg lehessen fosztani nagyhatalmi ambícióitól.
Pilsudski tudta, hogy ehhez ütőképes hadseregre lesz szüksége, amelyet elsősorban a világháború alatt a különböző hatalmak hadseregeiben harcoló lengyel alakulatokból hozott létre. Miután kimerült a toborzás összes más lehetősége, úgynevezett Önkéntes Hadsereget is létrehoztak, melybe több mint 100 ezer civil – köztük sok középiskolás diák – jelentkezett.
Közben Szovjet-Oroszország – Németország kapitulációja után – felmondta az 1918 tavaszán kötött breszti békét, és 1919 januárjában életbe léptette a „Visztula-hadműveletről” szóló hadparancsot. Ebben meghirdette a „burzsoá” lengyel állam munkásainak, parasztjainak „felszabadítását” és egy németországi vörös forradalom kirobbantását.
1920 áprilisában Pilsudski – a keleti területeken élő népek önrendelkezési jogára hivatkozva, a föderációs terv ukrajnai részének megvalósítását célozva – megindította a „kijevi hadjáratot”, és májusban be is vette a várost. Nyáron viszont megfordult a hadiszerencse, hatalmas orosz ellentámadás kezdődött, és a Vörös Hadsereg csakhamar elérte a lengyellakta területeket.
Lengyelországra északi és délnyugati irányból támadtak bolsevik hadseregcsoportok. A főparancsnok, Mihail Tuhacsevszkij tábornok augusztus 12-ére tervezte Varsó elfoglalását. A lengyelek hősiesen védekeztek, így a Vörös Hadsereg csak augusztus 14-én érte el Varsót.
A főváros védői 14-15-én vívták meg döntő ütközetüket a Varsó északi peremén fekvő Ossów faluban. A bolsevik haderő ott áttört az alacsony létszámú hivatásos lengyel gyalogos egységek első védvonalán, így a lengyelek az Önkéntes Hadsereg alakulatainak bevetésére kényszerültek. A kétnapos küzdelem során az oroszok többször kiszorították a nagyrészt diákok, cserkészek alkotta egységeket, az önkéntesek nagy áldozatok árán mégis megtartották a falut a hivatásos gyalogos alakulatok és a tüzérség megérkezéséig, amelyek egy váratlan művelettel visszavonulásra kényszerítették az oroszokat.
Az ossówi ütközetet a történészek az egész varsói csatasorozat sűrített képének, a helyi lakosság elszántsága és önfeláldozása példájának tartják. Jelképe Ignacy Jan Skorupka tábori lelkész lett, aki egy sérült ápolása közben esett el.
A varsói csatában kulcsfontosságúnak bizonyult, hogy a lengyel hírszerzésnek augusztus 13-án sikerült megfejtenie az orosz hadsereg rádiós kódját, így a lengyelek értesültek az orosz hadműveleti utasításokról. Pilsudski villámgyorsan átcsoportosította a lengyel erőket, és Varsó alatt ellentámadásba lendült. Augusztus 16-án az oroszok pánikszerű visszavonulásba kezdtek.
A győztes varsói csata nyomán Lengyelország Szovjet-Oroszországgal 1921-ben megkötötte a rigai békét, amelynek eredményeként területe 388 900 négyzetkilométer lett, jóval nagyobb, mint korábban remélték. Lakossága 26,8 millió volt, ennek kétharmada volt lengyel.
Több lengyel és európai történész a varsói csatát a nyugati és a keleti civilizáció összeütközésének minősítette, a török veszélytől megmentő 1683-as bécsi ostromhoz, illetve a 732-es, Európát a móroktól megvédő poitiers-i ütközethez hasonlította.
A lengyel-bolsevik háborúban a nyugati szövetségesek csekély közvetítő és támogató szerepet játszottak. A bolsevik propaganda és az európai baloldali pártok nyomására 1920. július 10. és augusztus 25. között Lengyelország csak a magyarországi és a magyar közvetítéssel továbbszállított francia lőszerre számíthatott. Ausztria, Olaszország, Németország, Csehszlovákia és Danzig szabad város nem engedte át a hadianyag-szállítmányokat, a Szocialista Internacionálé pedig teljes szállítási bojkottot hirdetett Lengyelország ellen. A még júliusban elindított magyar lőszerszállítmány augusztus 12-én Románián keresztül érkezett meg.
A csepeli Weiss Manfréd Művek lőszerszállítmányai a lengyel-bolsevik háború végéig folytatódtak. A Magyar Királyság segítségét a Varsóban 2011 márciusában felavatott emléktábla örökíti meg.
Az ütközetsorozat emlékére augusztus 15-ét 1992-ben lengyel állami ünnepnek nyilvánították, a lengyel hadsereg napjaként ünneplik. Az idei kerek évforduló alkalmából országszerte számos rendezvényt tartanak. A kulturális tárca ismeretterjesztő, a https://bitwa1920.gov.pl/hu címen magyar változatban is elérhető honlapot hozott létre. A Varsó melletti Sulejówek községben augusztus 14-én megnyitják a korszerű Pilsudski-múzeumot, Ossówban pedig másnap megkezdik a varsói csata múzeumának építését. A koronavírus-járvány miatt elmarad viszont Varsóban a nézők tömegeit vonzó katonai díszszemle.
Az évforduló alkalmából augusztus 15-én Mariusz Blaszczak lengyel védelmi és Mike Pompeo amerikai külügyminiszter Varsóban aláírja a megerősített védelmi együttműködésről szóló szerződést.