A török elnökség által közreadott képen Vlagyimir Putyin orosz elnök (j) fogadja török hivatali partnerét, Recep Tayyip Erdogant Szocsiban 2022. augusztus 5-én. MTI/AP/Török elnökség
Hirdetés

A kétoldalú együttműködés megerősítését célzó új „útiterv” „Törökország és Oroszország közötti hatalmi forrásaként fog szolgálni, pénzügyi értelemben” – magyarázta Erdogan újságíróknak a repülőgép fedélzetén hazafelé Szocsiból, ahol az orosz elnökkel találkozott – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.

Öt török bank is azon dolgozik jelenleg, hogy kiterjesszék az orosz Mir nemzetközi fizetési rendszer használatát az országban – erősítette meg Erdogan, hozzátéve, hogy ez könnyebbséget jelent majd a Törökországba látogató orosz turistáknak.

Az Ukrajna orosz katonai megszállását követő nyugati büntetőintézkedések részeként a legnagyobb orosz pénzintézeteket kizárták a SWIFT nemzetközi banki fizetési rendszerből.

A NATO-tag Törökország fenti lépése, amellyel az orosz-török kereskedelmet kívánja megerősíteni, jól mutatja az ország függőségét az orosz energiaforrásoktól és turizmustól. Továbbra is Oroszországból érkezik a legtöbb földgáz Törökországba, és orosz-török közös beruházás keretében épül az ország első atomerőműve is. 2022 első fél évében Németország után Oroszországból érkezett a második legtöbb turista Törökországba.

Korábban írtuk