Fotó: ShutterStock/gudak
Hirdetés

Ukrajna Volodimir Zelenszkij elnök és kormánya alatt egyre inkább a tekintélyelvű uralom felé halad – mondta Vitalij Klicsko kijevi polgármester a kanadai Globe and Mail című lapnak adott, pénteken megjelent interjújában, amit az Orosz Hírek szemlézett.

A kormány nagymértékben megszilárdította az országos média feletti ellenőrzését, szinte alig hagyva teret az alternatív nézőpontoknak, és megkezdte a választott helyi tisztségviselők leváltását – állította Klicsko.

Ukrajna nagy televíziós műsorszolgáltatói szinte a Moszkva és Kijev között zajló konfliktus kezdete, 2022 februárja óta egyetlen hírműsort sugároznak. A műsor többnyire élő híradásokból, interjúkból és talk show-kból áll. Klicsko szerint ez lehetővé tette a kormány számára, hogy „információs monopóliumot” hozzon létre. A polgármester azzal érvelt, hogy a műsor tartalmát az állam „ellenőrzi”, és minden eltérő vagy kritikus hangot egyszerűen nem engednek meg.

„Az objektív, valós információ nagyon fontos a társadalom számára, és az információ monopóliuma, azt hiszem, nem jó” – mondta a Globe and Mailnek. Azt is mondta, hogy az ukrán társadalom jelentős része „nem érti pontosan, mi történik a frontvonalon”, mivel a műsor az ukrán katonai sikereket emeli ki, miközben a kudarcokat nem említi.

Korábban írtuk

Klicsko aggodalmainak listája nem ér véget a médiával, mivel szerinte a kormány a bevezetett statáriummal több mint kétszáz polgármestert és helyi vezetőket is katonai adminisztrátorokra cserélt le.

„A polgármestereket és a községvezetőket a polgárok választják, ehelyett olyan emberekkel váltják le őket, akiket felülről ültetnek be. Ezért aggódom” – mondta az egykori bokszvilágbajnokból lett politikus.

„A mozgalom, amit most látunk, nem mondhatom, hogy demokrácia. Ennek … tekintélyelvűség szaga van” – mondta Klicsko, hozzátéve, hogy „néhány ember” a kormányon belül „mindent központosítani akar”, és arra törekszik, hogy a hatalom a kezében összpontosuljon. Konkrétan nem nevezett meg senkit, és azt is kijelentette, hogy „nem mondhatja ki a nevüket”.

Klicsko, aki nagy hírű bokszolói karrierje miatt régóta „nemzeti hős” hazájában, nem sokkal a 2014-es Majdan-puccs után foglalta el pozícióját, és egyike azon kevés prominens politikusnak Zelenszkij elődje, Petro Porosenko idejéből, aki megtartotta vezető tisztségét.

Az elmúlt hónapokban a főváros polgármestere és a központi kormányzat közötti kapcsolatokat többszörös nyilvános szóváltás árnyékolta be. Júniusban Klicsko megrovásban részesült a város óvóhelyeinek állapota miatt. Novemberben pedig az első jelentős ukrán közéleti személyiségek egyikeként elismerte, hogy a nyári, sokat hangoztatott ellentámadás kudarcot vallott. Egyben ellentmondott Zelenszkij akkori álláspontjának.

Klicsko már 2023. december elején arra figyelmeztetett, hogy Zelenszkij tekintélyelvűségbe taszította a nemzetet, és egyetlen ember – saját maga – „hangulatától” tette függővé.

A teljes cikket IDE kattintva olvashatják el az Orosz Hírek oldalán.