Fotó: MTI/EPA/Vu Hao
Hirdetés

Az országot irányító KKP központi bizottságának közleményében emellett bejelentették, hogy Hszit újraválasztották a KKP katonai bizottságának elnökévé is.

Hszit elnöki tisztségébe várhatóan a 2023 márciusában tartandó Országos Népi Gyűlésen iktatják be.

Kijelölték mindemellett a KKP politikai bizottságának (pb) állandó bizottságát is. A párt legfontosabb szervének számító, jelenleg héttagú, Hszi Csin-ping vezette testületébe beválasztott négy új tag Hszi Csing-ping köreiből került ki.

Megválasztását követő sajtótájékoztatóján Hszi Csin-ping leszögezte: bár Kína nem tud fejlődni a világ többi része nélkül, „a világnak is szüksége van Kínára”. Egyúttal méltatta az ország „két csodáját”, a gyors gazdasági növekedését és hosszútávú társadalmi stabilitását is.

Korábban írtuk

„A kínai gazdaság ellenállóvá vált, és rendkívül nagy mozgástérre tett szert” – fogalmazott az államfő.

A 69 éves Hszi Csin-ping elnöki mandátumát a kínai törvények nem korlátozzák, miután a pekingi törvényhozás 2018-ban eltörölte azt a jogszabályt, amelynek értelmében az ország első embere legfeljebb két mandátumot tölthet ki.

A 96 millió párttagot számláló KKP-t a több száz fős központi bizottság (kb), a mintegy 25 fős politikai bizottság (pb), valamint a pb tagjaiból álló, szűk körű, 7-9 fős pb állandó bizottság irányítja.

Szombaton ért véget a KKP ötévente megrendezett, egyhetes pártkongresszusa, amelynek során elfogadták a KKP alapszabályának módosítását is. A módosítás tovább erősíti Hszi Csin-ping kínai elnök, pártfőtitkár politikai hatalmát.