Ukrajna vesztésre áll

Hiába mondják kezdettől fogva sokan, hogy ebben a háborúban Ukrajna nem győzhet, a morális felsőbbrendűség nyugati burkába csak lassan fészkeli be magát a realitás. Mert ha józan szemmel tekintünk a háborúra, akkor látjuk, hogy Moszkvának jóval nagyobbak a tartalékai, mint Kijevnek. Bár az orosz hadsereg nem hosszú háborúra készült, és talán ilyen heves ellenállásra sem számított, szép lassan azért alkalmazkodik az új helyzethez. A Kreml tisztában van a győzelmi kényszerrel, így háborús üzemmódba kapcsol. Moszkva folyamatosan javítja ki a hibákat – láttunk belőlük eleget –, és Szoledar elfoglalása az első lépés lehet a kezdeményezés visszavétele felé. Ezt a közelgő téli offenzíva hozhatja el.

Ellentámadásra készül Ukrajna is, ám egyelőre úgy tűnik, nincs hozzá sem elég technikája, sem katonája. A nyugati támogatás a jelenlegi trendek mellett csupán az elvesztett fegyverzet pótlására elég, így hiába a modernebb technika, a minőségi javulás, ez a mennyiséget hosszú távon nem ellensúlyozhatja. Ráadásul az élőerő is fogyóban van – már a 60 év fölöttieket sorozzák be –, ezt pedig a Nyugat csak úgy pótolhatná, ha közvetlenül is belépne a háborúba. Eközben az oroszok hamarosan 200 ezer új katonát küldenek a frontra, és potenciálisan akár még 30 millió tartalékosuk is lehet. Moszkva tehát nagyon sokáig képes még folytatni a háborút, és minél tovább tart, ő annál nagyobb fölénybe kerül.

Miközben a kijevi vezetés, a brit titkosszolgálat és az amerikai demokraták arról értekeznek, hogy a nyár végére, de legalább az év végére visszaszerezhetik az Oroszország által megszállt területeket, egyre erősödnek a realista hangok. Az amerikai diplomácia doyenje, Henry Kissinger jó ideje hangsúlyozza, hogy nem ártana Kijevnek szembenéznie a realitásokkal, és még területi veszteségek árán is a diplomáciai rendezésre kellene inkább koncentrálnia. Ám erre sem Volodimir Zelenszkij elnök, sem nyugati támogatói nem készek. Kijev láthatóan beleélte magát a győzelembe, míg Washington úgy gondolja, tovább kell gyengíteni Oroszországot, ezért a harcokat még el kell húzni.

Kissinger realista álláspontja az év elején nem várt helyről, az Oroszország iránti elfogultsággal nem vádolható Észt­országból kapott megerősítést. Margo Grosberg, az észt katonai hírszerzés vezetője egy sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy Oroszország hamarosan fokozza a támadásokat, és január második felében feltehetően új mozgósítási hullám kezdődik. Gorsberg azt is kifejtette, hogy az oroszok még decemberben 300 ezer tartalékos katonát sorakoztattak fel, miközben az összes veszteségük 100 ezerre becsülhető. Tehát 200 ezer katonával növelhetik létszámukat a fronton. A titkosszolgálati vezető szerint az első tartalékoshullám kiképzése véget ért, heteken belül a fronton lehetnek, míg a mozgósítás második hullámának katonái március végén, április elején kerülhetnek ki. Eközben az ukránok kezdenek kifogyni a katonából, aminek várhatóan drámai következményei lesznek.

Hasonló következtetésre jutott James G. Rickards befektetési bankár, a CIA volt stratégiai tanácsadója, aki a Daily Recko­ning nevű online portálon megjelent cikkében azt írta, hogy Ukrajna helyzete közel sem olyan jó, mint ahogy az amerikai kormány és a nyugati média sugallja. „Ukrajna nem nyerésre, hanem vesztésre áll ebben a háborúban” – kezdi írását James G. Rickards. Szerinte Kijev az elmúlt hónapokban csak olyan, gyengén védett területeket foglalt vissza, amelyeknek elhanyagolható a stratégiai jelentősége. A CIA exstratégája arra is kitért, hogy a háborúban nem elég a területek megszerzését nézni, és szerinte az oroszokat sem ez érdekli, hanem az, hogy felőröljék az ukrán hadsereget.

Tény, hogy az ukrajnai fronton az év végére kialakult patthelyzet már kezd megváltozni. Az orosz erők elfoglalták Szoledart, ezzel pedig felgyorsulhat a fontos logisztikai csomópontnak számító Bah­mut/Artemivszk ostroma. Ha pedig ezt a várost is sikerül az orosz erőknek bevenni, akkor megnyílik az út a rendkívüli jól kiépített Kramatorszk–Szlovjanszk-erődvonal felé, amelynek áttörése nemcsak a teljes Donbasz elfoglalását jelentené, de a további előrenyomulás is könnyebb lenne a sztyeppés terepen. De ami ennél is fontosabb, a Donbasz feletti orosz ellenőrzés megszerzése komoly ukrán veszteségeket is feltételez. Ráadásul ezt az erődrendszert az ukrán hadsereg legharcedzettebb alakulatai védik, így a veszteség minőségi értelemben is súlyos lenne.

Az orosz hadsereg eddigi működését látva a Donbasz elfoglalása nem lesz egyszerű, áldozatokat követel, de Moszkva mintha rendezné a sorait. Ráadásul a katonai összeomlás nem lineáris, hanem exponenciális. Ha tehát ezek a védvonalakat egy helyen sikerül áttörni, akkor az dominóeffektust indíthat el. Az eddig is tapasztalt nagyjából ötszörös orosz tüzérségi fölény pedig viszonylag kisebb veszteségek mellett is eredményt hozhat.

Hogy milyen gyorsan, az jelentős mértékben függ az ukrán tartalékoktól. A múlt év végén Kijev újabb mozgósítást rendelt el, már a 60 év felettiek vannak soron, és a mozgósítható férfiakat külföldről is hazaterelnék. Mindez nem arról árulkodik, hogy az emberállomány tekintetében jól állna a helyzet. Ursula von der Leyen elszólásából tudjuk – ezeket a számokat amerikai oldalról is magas szinten megerősítették már –, hogy Ukrajna eddig mintegy 400 ezer katonát veszített. Az Európai Bizottság elnöke 100 ezer halott katonáról beszélt, amiből kiszámítható, hogy mintegy 300 ezer lehet a sebesültek száma. Az orosz veszteségek a harcok menetét figyelve ennek a felére tehetők. Ukrajnának tehát most úgy 400-600 ezer katonája lehet, ennek is csupán a fele igazán kiképzett. Közben az orosz mozgósítás beérkezésével kiegyenlítődhet az élőerő-állomány, ami a jelenlegi technikai fölény mellett lehetővé teheti, hogy Oroszország átvegye a kezdeményezést.

A már említett James G. Rickards ukrán szempontból még sötétebb képet vázol fel. Hírszerzési adatokra alapozva azt állítja, hogy az ukránok most 8-10-szer annyi katonát veszítenek, mint az oroszok. Rickards megemlíti azt is, hogy Oroszország februárban tragikusan rosszul indított, azóta azonban tanult a hibáiból, és más megközelítéssel vívja a harcát, rombolja Ukrajna infrastruktúráját, és offenzívára készül. Úgy véli, Moszkva célja immár Ukrajna katonai erejének megsemmisítése és a békediktátum rákényszerítése Kijevre.

A volt tanácsadó szerint a nyugati fegyveres támogatás sem fordíthat a háború kimenetelén, mert kevés és későn érkezik. Arról nem is beszélve, hogy Ukrajnának sokszor az elavult, több évtizedes eszközöket adják át az amerikaiak. Rickardsnak igaza van. Előbb a nyugati világban elfekvő szovjet fegyverzetet kapták meg az ukránok, ami logikus is volt, hiszen ezt legalább azonnal tudták használni. Már amennyiben használható volt. Aztán jött a régi nyugati technika, és később az újabbak, de homeopátiásan adagolva. A kétségkívül minőségi ugrást jelentő HIMARS harcászati ballisztikusrakéta-rendszerek például lebutítva kerültek az ukránokhoz, hiszen a nagy hatótávolságú képesség hiányzik belőlük. De a Patriot légvédelmi rakétarendszerből is csupán két üteget kap Ukrajna, ami még Kijev teljes lefedésére sem elég.

A sajtó most az új amerikai 3 milliárd dolláros csomag kapcsán a harckocsik szállításával van tele. A Bradley azonban nem klasszikus értelemben vett harckocsi, hanem kései hidegháborús, egy 25 milliméteres gépágyúval és két TOW páncéltörő rakétaindítóval ellátott lánctalpas páncélozott gyalogsági harcjármű. Mint ahogy a német Marderek sem harckocsik. Ráadásul az M2 Bradley-ből 50 darab érkezik, miközben az ukrán vezérkari főnök szerint páncélozott gyalogsági harcjárműből 500-ra volna szükség. Harckocsiból pedig úgy 300-ra.

Előbb-utóbb kap majd Kijev maximum pár tucatnyi Leopard 2 A4 harckocsit – a lengyelek 14-et ajánlottak fel –, de ne felejtsük el, hogy 40 éves modifikációról van szó, ami még kézi töltésű, és már nem gyártják hozzá a torony forgatásához elengedhetetlen hidraulikát. Így aztán a lengyelek is könnyen lemondanak róluk. Mint a britek is a náluk 1998 óta hadrendben álló Challenger 2 saját tervezésű és gyártású, 120 milliméteres löveggel felszerelt, 75 tonna tömegű, harmadik generációs harckocsiról, amely szintén kifutó típus, ráadásul huzagolt csöve miatt nem kompatibilis a NATO hasonló fegyverzetével.

A példákat még sorolhatnánk, de száz szónak is egy a vége, ezekkel a fegyverekkel és a fogyatkozó élőállománnyal lehetetlen küldetésnek tűnik, hogy Ukrajna megfordítsa a háború menetét. A mostani támogatás csak a harcok elhúzódásához elég, és mintha a fő szponzornak ez is volna a célja. Közben Ukrajna pusztul, Európa és Oroszország pedig gyengül. Kell ennél több Amerikának?