Visszautasította Orbán Viktor magyar miniszterelnök szavait Jan Lipavský cseh külügyminiszter, aki kijelentette: „Senki sem kényszeríti a magyarokat arra, hogy ennek a közösségnek a tagjai legyenek, ha ezt kellemetlennek érzik.” Mint ismert, a magyar kormányfő május 12-én pénteken, Veszprémben tartott beszédet a Tánc- és Mozgásművészeti központ avatóünnepségén elmondta: a nemzetállamok felett Róma bukása óta mindig ott lebegett egy álom, egy kísértés: újraegyesíteni, egy birodalomban összefogni Európát. Bizánc, Nagy Károly, Napóleon, Adolf Hitler más-más alapokon, de erről álmodozott.

Hirdetés

Közben Věra Jourová uniós biztos is arról beszélt, hogy a magyarok azért nem fényképezkednek vele Brüsszelben, hogy ne kelljen otthoni üldöztetéssel szembenézniük.

Jourová arra a moderátori kérdésre, hogy Magyarországot még mindig demokratikus országnak tartja-e, azt válaszolta: „Ezzel kapcsolatban régóta vannak kétségeim”

Hangsúlyozta azonban, hogy Orbán retorikája ellenére a magyar diplomaták egy része még mindig nyitott egy esetleges kompromisszumra az uniós szintű egyhangúságot igénylő kérdésekben, például a szankciókban.

Korábban írtuk

„És vannak olyan professzionális és keményen dolgozó magyar tisztviselők is, akik tárgyalnak velünk az igazságszolgáltatás vagy a közbeszerzés reformjainak bevezetéséről” – mondta Jourová, hozzátéve, hogy a magyar tisztviselők hozzáállása azt mutatja, hogy az országnak „kétségbeesetten szüksége van pénzre”.