A helyhatósági választásokon 47 millió francia és 330 ezer Franciaországban élő európai uniós állampolgár mintegy 35 ezer önkormányzat tagjait választja meg a következő hat évre. A második fordulóban már csak 4922 nagyobb település mintegy 16,5 millió választópolgára szavazhat, a többiben ugyanis már a március 15-i első fordulóban megszerezte az egyik jelölt a kellő többséget.

Hirdetés

A második fordulót eredetileg március 22-én tartották volna, de a kijárási korlátozások március 17-i bevezetését követően a kormány elhalasztotta.

Az általános karantén kihirdetése előtt két nappal rendezett első fordulóban a járványtól tartva a választók alig 44 százaléka vonult az urnákhoz, ami Franciaországban rekordalacsony részvételnek számít. Az ország néhány nappal később az egyik fő európai járványgóc lett, eddig csaknem 30 ezren vesztették életüket, és még jelenleg is több mint 9 ezren szorulnak kórházi kezelésre, de a betegek száma az április 9-i tetőzés óta napról napra csökken. A felmérések szerint azonban a második fordulóban még alacsonyabb részvétel várható, mint az első fordulóban.

Korábban írtuk

A tömeges távolmaradás március közepén felborította a pártok közti erőviszonyokat és nem kedvezett az elnöki pártnak, amely azokban a nagyvárosokban, ahol önálló jelöltet indított (Párizs, Marseille, Lille), nem tudott az élre törni, így a korábbi várakozásokkal ellentétben várhatóan egyetlen jelentősebb város vezetését sem tudja vasárnap megszerezni. Emmanuel Macron visszafogott ambícióit az is mutatja, hogy az 535 ezer önkormányzati képviselői helyre alig 10 ezer jelöltet indított a 2016-ban alakult kormánypárt, amely nem tudott helyi szinteken beágyazódni.

Összességében – függetlenül a pártkötődéstől – a polgármesterek pozícióban hagyása jellemezte az első fordulóban a választói tendenciát, de a Zöldek könyvelhették el a legjelentősebb előretörést, és a második fordulóban győzelemre számíthatnak olyan nagyvárosokban, mint Strasbourg, Bordeaux, Lyon, Besancon és Grenoble.

A szavazóhelyiségek a nagyvárosokban 20 órakor, a kisebb településeken 18 órakor zárnak.