Hirdetés

Az Európai Unió Natura 2000 elnevezésű, ökológiai hálózata, amelynek alapján a tagállamoknak „ökológiai és gazdasági szempontból egyaránt fenntartható módon” kell védeniük a kijelölt élőhelyeket, és ezért csökkenteniük kell a nitrogénkibocsátást – ami a holland gazdák körében széles körű ellenállást váltott ki – most elérte Belgiumot is, a gazdák pedig hétfő este traktorokkal Hoogstraten városközpontjába hajtottak.

A tüntetőket, akik tüzeket gyújtottak az utcán, és megpróbáltak betörni a városházára, állítólag az dühítette fel, hogy a helyi önkormányzat támogatásáról biztosította a belga kormánynak a nitrogénre vonatkozó korlátozások bevezetéséről szóló tervét, ami aránytalanul nagy hatással lenne a mezőgazdaságra – jelentette a Het Laatste Nieuws című lap.

A korlátozások bevezetése előtt a kormány véleményezésre kérte fel az önkormányzatokat. Míg a mezőgazdasági régióban a helyi testületek közel fele elutasítóan nyilatkozott a tervekről, addig a hoogstrateni önkormányzat támogatta azokat még annak ellenére is, hogy a helyiek 373-24 arányban elutasították.

A lakossági meghallgatások elmulasztása felháborodást váltott ki a gazdák körében, akik traktorjaikkal a városközpontba hajtottak, blokád alá vették a városházát, és végül megpróbáltak betörni az épületbe. A rendőrség végül ez utóbbi akciót megakadályozta.

Korábban írtuk

(forrás)