Hirdetés

Scholz a brandenburgi Neuruppin település lakossági gyűlésén párttársával, Wiebke Papenbrock helyi parlamenti képviselővel állt a közönség elé, beszédük témája egyebek mellett a magas infláció, az emelkedő energiaárak és a várható gázhiány volt. Illetve lett volna, a kordonokkal elzárt rendezvényt ugyanis felháborodott tüntetők zavarták meg.

Scholz az őt túlharsogó skandálás ellenére végigmondta beszédét, habár abból nem sokat lehetett érteni – számolt be róla a német sajtó, amely szerint a tüntetést az EU-szkeptikusságáról is ismert, bevándorlásellenes álláspontot képviselő jobboldali AfD, valamint a baloldali Die Linke szervezte. Ez megerősíteni látszik azokat az elemzői találgatásokat, hogy nem kizárható egy jobb- és baloldali összefogás a kormányzó koalíció ellen, az AfD és a Die Linke részéről.

A további részletekről IDE KATTINTVA az Origón olvashatnak.

Korábban írtuk