Fotó: MTI/AP/Kreml pool/Szergej Gunejev
Hirdetés

„Ennek ellenére meg kell őriznünk a hidegvérünket, és fel kell ismernünk a valódi gonoszt”

– tette hozzá az orosz elnök.

Oroszország korábban Ukrajnát és a nyugati országokat vádolta meg azzal, hogy viszályt szítottak Dagesztánban, amit Kijev és Washington is hamisnak nevezett és visszautasított.

„Ami a Mahacskalában történteket illeti, könnyű volt szikrát gyújtani, nagyon könnyű. A Gázában zajló borzalmak ismeretében könnyű ezt megtenni, mert amikor az ember szenvedő és véráztatta gyermekeket lát, ökölbe szorul a keze, és könnyek szöknek a szemébe.” – mondta az orosz elnök. „Azt gondolom, ez minden normális ember reakciója. És ha mégsem, akkor az embernek nincs szíve vagy kőből van” – tette hozzá az orosz elnök.

Az Oroszországhoz tartozó muszlim többségű Dagesztánban október 29-én palesztinpárti tüntetők demonstráltak a Gázai övezet izraeli bombázása miatt a mahacskalai repülőtér közelében. A több száz fős feldühödött tömeg később behatolt a nemzetközi terminál területére a Tel-Avivból érkező járat utasai után kutatva. A dagesztáni hatóságoknak ugyan sikerült biztonságba helyezniük az utasokat, de a feldühödött tömeg üldözőbe vette az őket szállító buszt.

Korábban írtuk

A rendőrség több mint 80 embert vett őrizetbe, Vlagyimir Putyin orosz elnök rendkívüli ülést hívott össze a biztonsági vezetőkkel, hogy megvitassák, mit tegyenek a hasonló esetek megelőzése érdekében.