Fotó: MTI/EPA/Szputnyik/Kreml pool/Mihail Mecel
Vlagyimir Putyin orosz elnök gyertyát gyújt a krasznogorszki terrorcselekmény ádozatai emlékére Moszkvában
Hirdetés

„Tudjuk, hogy a bűncselekményt radikális iszlamisták keze által követték el, akiknek ideológiájával maga az iszlám világ is évszázadok óta harcol” – mondta az államfő.

„Tudjuk, hogy kinek a keze által követték el ezt az Oroszország és az orosz nép elleni atrocitást. Az érdekel bennünket, hogy ki a megrendelő” – tette hozzá, szakszerű és politikai elfogultság nélküli vizsgálatot sürgetve.

„Az egyetemes fájdalmunk és gyászunk, az együttérzésünk és az atrocitás minden elkövetőjének megbüntetésére irányuló jogos vágyunk mellett a vizsgálatot a legmagasabb fokon szakszerűen, objektíven, minden politikai elfogultság nélkül kell lefolytatni” – hangoztatta.

Kitért rá, hogy az Egyesült Államok mindenkit arról próbál meggyőzni, hogy az ügyben nincs ukrán nyom, és a merénylet mögött az Iszlám Állam dzsihadista szervezet áll. Hangsúlyozta, hogy több kérdést kell tisztázni: valóban az iszlamisták döntöttek-e úgy, hogy csapást kell mérniük Oroszországra, kinek áll érdekében a megfélemlítés, miért Ukrajna felé próbáltak elmenekülni a merénylők, és ki várta ott őket.

Korábban írtuk

Hangot adott feltételezésének, hogy a támadás egy láncszem lehet azok kísérleteinek láncolatában, akik 2014 óta harcolnak Oroszországgal „a neonáci kijevi rezsim keze által”.

Alekszandr Basztrikin, az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) vezetője közölte, hogy a támadás mind a négy elkövetője a kihallgatáson és a bíróságon bűnösnek vallotta magát, és részletes vallomást tett a bűncselekmény körülményeiről, a megrendelőkről és azokról, akik segédkeztek a terrortámadás előkészítésében.

Közölte, hogy a tömeggyilkosság halálos áldozatainak száma 139-re emelkedett, akik közül 75-öt eddig azonosítottak.

Elmondta, hogy a terroristák pénteken 19 óta 58 perckor érkeztek a Crocus City Hallhoz, és 20 óra 11 perckor hagyták el az épületet, s a helyszínről távozva egy gyermekes családot is elgázoltak. Őrizetbe vételük során két AK-74-es gépkarabélyt, több mint 500 lőszert, 28 tárat és benzinmaradékot tartalmazó palackokat találtak náluk. Az ügyben több mint 200 helyszíni kutatást és lefoglalást végeztek, a nyomozás szempontjából fontos tárgyak kerültek a hatóságokhoz.

Basztrikin szerint ez egy gondosan megtervezett és előkészített terrorcselekmény volt. Beszámolt róla, hogy a négy elkövető mellett további három embert letartóztattak a terroristák segítéséért.

Az SZK ellenőrzi a Crocus City Hall tűzoltó rendszereinek működőképességét, és szakértői vizsgálatot rendelt el – mondta.

Tatyjana Golikova miniszterelnök-helyettes elmondta, hogy 52 sebesültet már kiengedtek a kórházakból, 93 ember, köztük 5 gyermek további kezelésre szorul. Kilenc áldozat, köztük egy gyermek állapota súlyos. A főváros és a moszkvai régió egészségügyi intézményeiben 1500 ágyat készítettek elő a terrortámadás sebesültjeinek fogadására.

Golikova tájékoztatása szerint a hétvégén 11822 donor 4642 liter vért és 1130 liter plazmát adott oroszországi donorhelyeken. A kormány 22 esetben nyugdíj kifizetését rendelte el kérelem nélkül az eltartó halála miatt. Az halálos áldozatok és sebesültek családjainak megsegítésére egymilliárd rubelt (négymilliárd forint) különítettek el. Az összes érintett család segítségben részesül, amit folyamatosan ellenőrizni fognak a helyettes kormányfő szerint.