Fotó: ShutterStock/Alexandros Michailidis
Hirdetés

Ursula von der Leyen kiemelte: sikeres volt az Új nemzedék EU nevű, a helyreállítást segítő gazdaságélénkítési terv első forrásbevonási művelete, amelynek célja Európa gazdasági és társadalmi helyreállítása a koronavírus-válság után.

Aláhúzta, ez az eddigi legnagyobb intézményi kötvénykibocsátás Európában. A 10 éves lejáratú kötvény iránti nagy érdeklődésnek köszönhetően a bizottság kedvező árazási feltételeket ért el.

Elmondta, a helyreállítási alap finanszírozása érdekében az Európai Bizottság legfeljebb 800 milliárd euró forrást fog bevonni a 2026 végéig hátralévő időszakban a tőkepiacokról. A keretből 386 milliárd euró kölcsönök, 407,5 milliárd euró pedig vissza nem térítendő támogatások formájában lesz elérhető a helyreállítási eszköz (RRF) és az uniós költségvetés által finanszírozott további programok keretében. Ez évente átlagosan mintegy 150 milliárd euró összegű hitelfelvételi volument jelent.

Azt is közölte, hogy a most bevont források a Next Generation EU keretében, a helyreállítási eszközhöz és az uniós költségvetés által finanszírozott különböző programokhoz kapcsolódó első kifizetésekre kerülnek majd. Tájékoztatása szerint 2021 végére az Európai Bizottság várhatóan mintegy 80 milliárd euró összegben fog kötvényt kibocsátani, amelyet a 2021 júniusában közzétett finanszírozási terv szerint rövid lejáratú uniós kincstárjegyek egészítenek majd ki. Az uniós kötvények és kincstárjegyek pontos összege a finanszírozási igényektől függ majd, és az ezen igények alapjául szolgáló első értékelést a bizottság ősszel felül fogja vizsgálni. Az uniós bizottság az év második felében képes lesz finanszírozni a helyreállítási eszköz keretében a tagállamoknak szánt valamennyi tervezett vissza nem térítendő támogatást és kölcsönt, valamint fedezni tudja a Next Generation EU által támogatott uniós szakpolitikák finanszírozási szükségleteit is – mondta.

Korábban írtuk

A folyó árakon mintegy 800 milliárd euró összegű ideiglenes helyreállítási eszköz Európa koronavírus-világjárványból való kilábalásának támogatására, valamint egy zöldebb, digitálisabb és ellenállóbb Európa építésének elősegítésére jött létre.

Bejelentette továbbá, hogy a tagországi kormányokkal folytatott intenzív párbeszédet követően a brüsszeli testület befejezte értékelését a nemzeti helyreállítási tervekről, és szerdától kezdődően illetékes kollégáival végig látogatja a tagállamokat. Hozzátette, ezen a héten Portugáliába, Spanyolországba, Görögországba, Dániába és Luxemburgba látogat.

A bizottság közleménye szerint az új, tíz éves lejáratú kötvény 0 százalékos kamatszelvényt tartalmaz, és 0,086 százalékos kibocsátáskori hozammal rendelkezik, 2 bázisponttal a swapügyletek átlagára alatt árazták. Árazása 32,3 bázisponttal meghaladja a 2031 februári lejáratú 0,00 százalékos  Bundét.

Az ajánlati könyvben végül több mint 142 milliárd euró szerepelt, a kötvényt hétszeresen jegyezték túl.

A tranzakció lebonyolításában vezető partnerként a BNP Paribas, a DZ BANK, a HSBC, az IMI-Intesa Sanpaolo és a Morgan Stanley vett részt. A társvezetők a Danske Bank és a Santander voltak.