Fotó: ShutterStock/askarim
Hirdetés

Sajtótájékoztatóján Hans Kluge azt mondta, hogy 33 európai országban több mint 10 százalékos növekedést tapasztaltak az új fertőzöttek számában az elmúlt 14 napban.

Az igazgató figyelmeztetett: 236 ezer új, koronavírus okozta halálesetre számítanak Európában a december 1-jéig tartó időszakban.

Hangsúlyozta, hogy a WHO hármas prioritása változatlan: növelni a védőoltások gyártási kapacitását, igazságosan elosztani a vakcinákat, mindeközben erősíteni kell a védőoltások elfogadottságát és az oltási hajlandóságot.

Aláhúzta, hogy a harmadik vakcina beadása nem luxus, mert bár az emlékeztető oltást olyan emberektől vonhatják el, akik még csak az első oltásra várnak, de csak a harmadik vakcinával lehet a legsebezhetőbb emberek biztonságát garantálni.

Korábban írtuk

Rámutatott: a koronavírus-fertőzési és halálozási adatok emelkedése a közegészségügyi korlátozó intézkedések enyhítésére és a szezonális nyári utazások számának növekedésére vezethető vissza. Számos európai országban ismét megnövekedett a kórházak leterheltsége is.

Mindemellett Kluge arról is beszélt, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) határozottan ellenzi az iskolák újbóli bezárását az európai régióban. A gyerekek már „eleget szenvedtek” az utóbbi 20 hónapban – húzta alá a WHO európai igazgatója.

Kluge az iskolák nyitva tartását biztosító intézkedések között említette a tizenkét évesnél idősebb diákok, illetve az oktatási személyzet beoltását, valamint a tantermek szellőztetését, a lehetőleg kiscsoportos oktatást a távolságtartási szabályok betartásával és a rendszeres tesztelést.

„A járvány a legkatasztrofálisabb megszakítást okozta az iskolai oktatás történetében” – hangsúlyozta Kluge.

„Az iskolai oktatás a tananyag mellett elengedhetetlen a fiatalok lelki egészségének és szocializációs képességeinek fenntartásához” – húzta alá.