Kvótadöntés: a kormánynak a magyar Ab-hez kell fordulnia?!
Ma egyetlen módon lehet még jogilag továbblépni.Kezdjük az elejétől! Kvótaügyben ugyanis most már egyre nagyobb és egyre ostobább álláspontok jelennek meg szerte kis politikai arénánkban, amit nyilván minden oldalról torzít a tény, hogy közelednek a választások, s e választás szinte egyetlen kampánytémája a migránsügy lesz. És ha már migránsügy, akkor annak 2015-től alapkérdése, hogy lesz-e kvóta, vagy nem, és ha igen, akkor az mit jelent, ha nem, akkor azt milyen alapon mondja ki egy EU-tagállam.
Nézzük a tényeket:
2015 áprilisa és májusa során az Európai Tanács, amelynek tagjai az uniós országok állam-, illetve kormányfői, az Európai Bizottság elnöke, az unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője (Orbán Viktor tehát tagja a testületnek) az egyre fokozódó migránsáradat ügyében a tagállamok között elosztandó terhek miatt kvóták bevezetését tervezi.
2015 nyarán a migránsáradat a tetőfokára hág.
Az Európai Tanács 2015 júniusában – látva az egyre fokozódó helyzetet és az eltérő típusú és eltérő mértékű érintettséget – megegyezik abban, hogy menedékkérők elosztásáról csak egyhangúlag lehessen dönteni. (Ez lesz az a döntés, amit majd megkerül a bizottság azáltal, hogy ősszel a belügyminiszterek tanácsával kötelező döntést fogadtat el kvótaügyben!)
Augusztus 20-án 7 ezer muszlim migráns betör Macedóniába, sem fény-, sem hanggránátok nem tudják feltartóztatni őket. Ettől kezdve világossá válik, hogy a „szegény, békés menekültek” liberális kommunikációja abszolút hamis, és Európa egy újkori népvándorlás közepén találta magát, amelyben semminemű törvénytisztelet nincs a határok átlépése és a szuverén államok határrendészete iránt. Az Orbán-kormány elsőként tiltakozott a kvótatervek ellen, és ezzel párhuzamosan augusztus végén némi huzavona után kiengedte a Magyarországon felgyűlt migránsok tízezreit Ausztria felé, miközben a határok lezárása érdekében már javában építette a kerítést.
2015. szeptember 15-én Magyarország lezárta a határokat Szerbia felé. Röszkénél a migránsok erőszakosan tiltakoznak a határzár ellen.
2015. szeptember 22-én az Európai Bizottság kezdeményezésére (amelynek a tagjai a tagállamok által delegált biztosok, Magyarországról Navracsics Tibor) a miniszterek tanácsa – belügyminiszterek testülete – többséggel elfogadja a kvóták felállítását a migrációval terhelt és a többi tagállam között.
A kvóták ellen szavaz a magyar, a szlovák, a cseh és a román belügyminiszter, a finn pedig tartózkodik. A döntés jogi érvényességét egyetlen nemmel szavazó tag sem vonja kétségbe, és nem is jelzi, hogy nem fogja végrehajtani. Jean Asselborn, a tanács ülésén elnöklő luxemburgi miniszter közölte, hogy a jogszabály szövegében az újraelosztási kulcsok, „az elhíresült kvóták” nem szerepelnek, a számokról a tagállamok önkéntes alapon határoztak. „Az asztal körül egyetlen tagállam sem mondta azt, hogy nem fogad be egyetlen menekültet sem” – tudatta Asselborn. Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke pedig úgy fogalmazott, hogy a döntést követően senki sem mondta, hogy nem fogja tiszteletben tartani. Asselborn hozzátette, hogy a szavazás után erre az uniós szabályok szerint nincs is jogi lehetőség.
Ez természetesen nem jelentette azt, hogy a kvótát elutasító országok ne léphettek volna más fronton az immár „önkéntes” alapú kvóták kapcsán. Sőt, az elutasító országok miniszterelnökei joggal mondták: „Hogyhogy? Hát júniusban beszéltük meg, hogy az ügyben egyhangúan és az ET-ben kell dönteni.” Asselborn és a nagy migránspárti Timmermans nyilatkozataihoz a belügyminisztereknek nem is volt mit hozzáfűzniük, hiszen két és fél hónappal azelőtt egyeztek meg az államfők és miniszterelnökök, hogy csak az ő és méghozzá egyhangú döntésük válik kötelezővé.
2015. október 16-án a horvát határt is lezárja Magyarország. Hazánk és Szlovákia jogi értelemben sem akarta elfogadni a belügyminiszterek tanácsának szeptember 22-i döntését, és elhatározta, hogy az Európai Bírósághoz fordul, megtámadandó a kvótadöntést.
2015. november 11-én a Magyar Országgyűlés Magyarország és Európa védelmében megszavazza a kötelező betelepítési kvóta elleni fellépésről című, Fidesz–KDNP-s törvényjavaslatot, amelyben megállapították, az ET kvótaügyben figyelmen kívül hagyta a szubszidiaritás elvét, és a nemzeti parlamenteknek nem biztosították véleményük kifejtésének lehetőségét.
2015. december 4-én az Európai Bíróság jelzi, hogy megkapta az Orbán-kormány beadványát a kvótákra vonatkozóan. Egész pontosan a szeptember 22-i döntést megtámadó, azt el nem fogadó keresetet. Majd 2015 decemberében a tanács általánosan hozza meg a „relokációs döntéseket”. Amelyeket Magyarország és Szlovákia is – mint az eredeti döntést perlő ország ok – alapvetően vitat. Nemcsak politikai, hanem jogi értelemben is.
És akkor itt egy rövid közbevetés már 2016 februárjából.
Általános balliberális tévedés, hogy Orbán Viktor 2016. február 21-én megszavazta a kvótákat az ET ülésén. Óriási tévedés! Ez alapvetően nem igaz. Orbán a tanács „következtetések” dokumentumát hagyta jóvá, amelynek 36 oldalából két mondat vonatkozott általában a decemberi relokációs döntések végrehajtásáról. Csakhogy ezt Magyarország és Szlovákia már vitatta jogi értelemben is.
Csak ezért nem aláírni a következtetések dokumentumát, ostobaság lett volna. Főleg úgy, hogy ez nem minősül jogszabálynak – igaz, kötőereje van. Ám ebből arra jutni, hogy „Orbán egyszer már elfogadta a kvótákat”, az szemenszedett hazugság!
2016 májusában a kormány népszavazást kezdeményez kvótaügyben. Október 2-án több mint 3,3 millióan utasítják el a kvótákat Magyarországon, bár a népszavazás érvénytelen lett. Mindez csak politikai érv az Orbán-kormány kezében, ám mégis fontos jelzés a kvóta elutasítottságáról. És itt alapvetően megint mindegy, hogy csak kérelmek eljárásának átvételéről szól-e a kvótaügy, vagy „migránsok kötelező betelepítéséről”. Merthogy ebben a formában egyikről sem, de mégis mindkettőről.
Az EU igencsak puhán adja elő a kvótaügyet, mintha az csak valami adminisztratív eljárást jelentene a tagállamoknak, az Orbán-kormány meg túl keményen, mintha Brüsszel azt határozná meg, hogy elárassza Magyarországot migránsokkal, és valójában a „Soros-tervet hajtja végre”.
Egyfelől kötelező betelepítésről már rég nincs szó. (2015. szeptember 22. óta önkéntes vállalású az ügy.) Másfelől Orbánnak teljesen igaza van abban, hogy a végső cél mégis a befogadás elérése – hiszen ezt célozná a kötelezően lefolytatott menekültügyi eljárás. Erre pedig mégiscsak kötelezni akar az ET és a belügyminiszterek tanácsa.
Ugyanígy Brüsszel lopakodó jogkörbővülésének tényét nehezen lehet vitatni. Ez pedig a kvótaügy kapcsán különösen szembeötlő. Az egész kontinens kulturális, vallási, jogi és így politikai arculatát befolyásoló kérdésben az ET és a miniszterek tanácsa veszi a bátorságot, hogy a tagállamok megkérdezése nélkül döntsön – igaz, ezt humanitárius köntösbe öltözteti, és megannyi, ötven év alatt beidegződött liberális hittétellel és mantrával indokolja – a való életet kirekesztve a döntéshozatalból. (Vagy, ha azt nem is, de elvitatja az érintettek egyenkénti jogát arra, hogy saját magukra vonatkozóan maguk hozhassanak döntést!)
2017. május 10-én elkezdődött a kvótaper. Július 26-án van az első hír ezzel kapcsolatban. Mégpedig az, hogy az Európai Unió Bíróságának a főtanácsnoka, Yves Bot azt javasolta az ügyet vizsgáló bíróknak, hogy utasítsák el Szlovákia és Magyarország kereseteit, amelyeket a menedékkérők kötelező ideiglenes áthelyezési mechanizmusa ellen nyújtottak be. Bot egyszerűen politikai állásfoglalást tesz, és azt mondja, hogy hiába volt a 2015. júniusi miniszterelnökök és államfők megállapodása a migránshelyzet egyhangú és ET általi jóváhagyott döntésre, a 2014–2015 közt érkező migránsok ügye „más projekt”, így arra ez nem vonatkozik, és igenis lehet nem egyhangú döntéssel, a (belügy)miniszterek tanácsa által kötelezővé tenni a kvótákat.
A főtanácsnok állásfoglalása tipikus jelensége mindannak, amit Pokol Béla „jurisztokráciának” nevez. (A jelenségről érdekes módon pont 2015-ben zajlott nagy vita a Jogelméleti Szemlében.) Eszerint a politikai bíráskodás rendre felülír olyan politikai döntési mechanizmusokat, amelyek a demokratikus állammodellben elkülönült politikai és közigazgatási döntésekben manifesztálódnak. Az új jurisztokratikus modellben absztrakt bírósági döntések csinálnak politikát, és visznek át bírósági jogértelmezések által olyan politikai döntéseket, amelyek fennakadtak vagy fennakadnának a politika intézményes döntéshozatali világában.
Az alkotmánybíróságok szerepének és általában a nemzetközi bíróságok politikacsinálásának megerősödése végigkísérte az EU kialakulásának elmúlt ötven évét, és bárhol elakadt volna a föderalizmus felé haladás, ott mindig jött egy jurisztokratikus bírói döntés, amely továbblökte a politikai intézményt a föderalizáció felé.
Erre az Európai Bíróság mostani döntésével messze ráerősít. A bíróság formálisan annyit mond ki, hogy az EU jogszerűen hozta meg a kvótadöntést (az ET nem döntéshozó szerv, a miniszterek tanácsa pedig az). Ez rendben van! De a döntés ideiglenes – szeptember 26-ig volt érvényben. Most pedig ez után is érvényesnek tekinti a tanács – amivel bizony súlyos gond van. Ahogy azzal is, hogy mitévő legyen a kormány, ha ez az EU-s jurisztokrácia feje fölé keveredik a kötelezettségszegési eljárás folyamatában.
Ma egyetlen módon lehet még jogilag továbblépni. Úgy, hogy a kormány, a 22/2016-os alkotmánybírósági határozat alapján, az AB-hez fordul kvótaügyben. Az említett AB-határozat ugyanis kimondja, hogy minden EU-döntés felülvizsgálható az AB által. Igaz – Pokol javaslata és párhuzamos véleménye ellenére –, az AB nem mondta ki, hogy jogi értelemben ez mit jelent. De így lenne egy éve a kormánynak kvótaügyben. És ami még fontosabb: egy ilyen kormánylépés az AB-t is állásfoglalásra késztetné saját határozatáról.