Fotó: Facebook
Orbán Viktor a kiskunhalasi járványkórházban
Hirdetés

Az élet újraindításának feltételei megvannak, de a védekezést nem hagyhatjuk abba – ahogy korábban beszámoltunk, erről beszélt Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Az interjúból az egyik legnagyobb figyelmet az a rész kapta, ahol a miniszterelnök a budapesti enyhítésekről és Karácsony Gergelyről beszélt.

Az alábbiakban teljes egészében elolvashatják a kritikus, de az elmúlt hetek történései alapján nehezen vitatható mondatokat.

Korábban írtuk

„Jövő héten már a vidéki vendéglátó üzleteknek a belső részeiben is lehet tartózkodni, de a védőtávolságot kötelező lesz betartani, június 1-jétől 200 főnél kisebb létszámmal lehet már esküvőt tartani, és a szállodák és a panziók is fogadhatnak majd vendégeket. Úgy kell elképzelnünk, hogy Budapest lényegében kéthetes késéssel követi majd a vidéki változásokat, tehát ami vidéken megtörténik, az körülbelül két héttel később történhet meg Budapesten” – fogalmazott Orbán Viktor.

„De még egyszer itt szeretném aláhúzni minden gazdasági megfontolást megelőzően, hogyha mindenki felelősen viselkedik, akkor tudunk áttérni a védekezés második szakaszára. Ez a polgármesterekre is igaz, meg a főpolgármester úrra is igaz, mert az idősotthonok működtetésével mégiscsak óriási felelősség nyomja a vállát. Nincs könnyű helyzetben.

Ön is ismeri ezt a típust, tehát vannak a valahogy születetten elméleti emberek, és vannak a születetten gyakorlati emberek. Hogy is fejezzem ki magam? Tehát ha egy ilyen ember benősül a családba, akkor biztos lehetsz abban, hogy neked kell majd átmenned, hogy összeszereld a bútort, amit vásároltak. Vagy – hogy a vidékiek is értsék, hogy miről beszélek, tehát – ha disznóvágás van, ez a típus a vacsorára jön, de ezt senki sem bánja, mert legalább nincs láb alatt, amíg a többiek dolgoznak.

Fotó: youtube.com (képernyőfotó, archív)

Tehát az elméleti emberek kiváló tanulmányokat írnak, a főpolgármester úr is kiváló tanulmányt fog írni a Pesti úti idősotthonban történt fertőzésekről, kétség sincs e felől, de meghalt közben több mint 40 ember. Tehát ha, mondjuk, Tarlós István-típusú ember a polgármester, az odamegy, beleáll, kézbe veszi a védekezést, és rendet tesz.

Tehát azt kérem mindenkitől, az elméleti típusú polgármestereinktől is azt szeretném kérni, hogy most legyenek gyakorlatiasak, és vállaljanak gyakorlati felelősséget, mert ez a nyitás sikerességének az előfeltétele. Senki sem veheti félvállról a felelősséget” – tette hozzá a miniszterelnök.

Karácsony Gergelynek egyébként nincs is oka megsértődni a nyilatkozat miatt. Két évvel ezelőtt, 2018-ban ugyanis az ellenzéki Index is idézte a válaszát arra a kérdésre, hogy „le tudná-e vágni drótvágóval a kerítést vagy sem”.

„Nem vagyok egy műszaki ember. Amikor egyetemista koromban hazamentem és édesanyám mondta, hogy leszakad a konyhaszekrényen a polc és szereld vissza, akkor azt mondtam neki, hogy anyám, én értelmiségi vagyok” – fogalmazott akkor Karácsony Gergely az MSZP-Párbeszéd és a Válasszunk! 2018 csoport fórumán az ellenzéki hírportál cikke szerint.

Vagyis Orbán Viktor lényegében ugyanazt mondta róla, mint amit ő is gondol magáról.

Senki sem veheti félvállról a felelősséget

Azt kérem mindenkitől, az elméleti típusú polgármesterinktől is, hogy legyenek gyakorlatiasak, és vállaljanak gyakorlati felelősséget, mert ez a nyitás sikerességének az előfeltétele.Senki sem veheti félvállról a felelősséget – mondta Orbán Viktor.

Gepostet von Fidesz am Freitag, 15. Mai 2020