Hirdetés

A szegényes körülmények között felnőtt magyar milliárdos Európa egyik legnagyobb fuvarozócégét hozta létre egy csőd szélén billegő vállalatból. Lokálpatriótaként nagy gondot fordít szűkebb szülőföldje támogatására, és segíti a rászoruló fiatalokat. Mindig mindent jobban akart csinálni, mint mások. Wáberer Györggyel beszélgettünk üzletről, családról, tervekről és társadalmi felelősségvállalásról.


További témáinkból:

„Aki a saját népét vereti, annak nincs kegyelem” – Elk*rtuk címmel készül a Megafilm Kft. új, nagyszabású mozija, a politikai krimi középpontjában Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde és az azt követő eseménysorozat áll; Kálomista Gábor cégtulajdonos-producerrel, a Thália Színház ügyvezető igazgatójával beszélgettünk ellenszélről, kettős mércéről és arról, propagandának számít-e az igazság feltárása

Szabadságunk tisztelete – hőseink, küzdelmeink emlékezetét őrzi majd a visszavívott Citadella

Meddig véd az oltás? – fókuszban a negatív ellenanyagtesztek

Felébresztették a nemzet öntudatát – Bíró Zoltán: A Nyugattól nem vártunk semmit, ismertük a történelmet

Nehezített pályán – Szoboszlai Dominik nélkül, de jó formában készül az Eb-re a válogatott

Melléklet: Zöld jövő

Korábban írtuk