Új kamattámogatási hitelprogram indítását tervezi idén az agrártárca a mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozások fejlesztéseinek és beruházásainak segítésére.
A 37 éves Pete Buttigieg személyében újabb demokrata párti politikus jelezte, hogy indul pártja elnökjelöltségéért a 2020-ban tartandó elnökválasztáson.
A bölcsődék működtetéséhez adott magasabb támogatás és a gyermeknevelők nagyobb anyagi megbecsülése jelentik az alapját kormány bölcsődefejlesztési programjának.
A honvédségnél dolgozó mintegy 7200 közalkalmazott több mint 99 százaléka elfogadta az új jogállást, az azzal járó többletjuttatásokat és egyben kötelezettségeket.
Több mint 57 millió forintos megbízást kapott az Iránytű Intézet a Jobbik frakciójától - derül ki az Országgyűlés honlapján feltüntetett szerződésekből.