Hirdetés
Hirdetés

A nők a harmadik körben is győztek

A nők a harmadik körben is győztek

A nők Kolumbia csapatát verték 3-1-re úgy, hogy a világossal játszó két magyar, Hoang Thanh Trang és Gaál Zsóka begyűjtötte a teljes pontot.
Melegszik az idő a jövő héten

Melegszik az idő a jövő héten

Melegszik az idő a következő napokban: a jövő hét második felében ismét többfelé mérhetnek 35 Celsius-fok feletti értékeket.
Dacolva az elemekkel

Dacolva az elemekkel

A kunhegyesi rendezvényen több, határainkon túli magyar termelő is megjelent a maga búzával töltött zsákjaival.
Csángó Fesztivál lesz Jászberényben

Csángó Fesztivál lesz Jászberényben

Több mint nyolcszáz fellépő, valamint száznál is több népművész és kézműves részvételével zajló népművészeti vásár is várja a közönséget.
Agárdy Gábor száz éve született

Agárdy Gábor száz éve született

Nyolcévesen már játszott a szegedi szabadtéri játékok színpadán, és 15 éves korában szerződtette a szegedi Városi Színház.
Peter O'Toole 90 éve született

Peter O'Toole 90 éve született

Karrierje 1962-ben ívelt fel, amikor őt választották ki a legendás angol hírszerzőről szóló Arábiai Lawrence című, hét Oscar-díjjal kitüntetett film főszerepére.
Kormánydöntések az aszály miatt

Kormánydöntések az aszály miatt

Az alföldi területeken a gyepek is teljesen kisültek, a gazdálkodók nem tudnak legeltetni és kaszálni. A helyzet az ágazatban rendkívüli, az alföldi területeken tragikus.
Omega 60 koncertek az Őrségben

Omega 60 koncertek az Őrségben

A háromnapos zenefolyam mellett lesznek kiállítások az Omegához kapcsolódó vizuális anyagokból, képzőművészeti alkotásokból.
Ezerszámra tették tönkre a gyermekeket

Ezerszámra tették tönkre a gyermekeket

Néhány, a klinikán dolgozó orvost azzal vádolnak, hogy „átneveltek” olyan fiatalokat, akik valószínűleg csupán homoszexuálisok vagy biszexuálisok voltak.
Ars poeticája: munka, munka, munka

Ars poeticája: munka, munka, munka

A magyar férfivízilabda-válogatott új szövetségi kapitányával, Varga Zsolttal beszélgettünk az előtte álló feladatokról.
A sziklára épített ház

A sziklára épített ház

Tízezrek, főként fiatalok dicsőítették az Urat Közép-Európa legnagyobb ökumenikus rendezvényén.
Rezsivédelem másképp

Rezsivédelem másképp

Az álhírek ellenére továbbra is korrekt árért kapjuk a földgázt és az áramot, a kormány a valós piaci ár helyett lakossági árat számol fel.
Életbe lépett az új benzinrendelet

Életbe lépett az új benzinrendelet

Gulyás Gergely a Kormányinfón bejelentette: a lakosság számára marad a benzinárstop, lesznek azonban, akiknek a jövőben emelt árat kell fizetniük.
Energiapánik Nyugat-Európában

Energiapánik Nyugat-Európában

Berlinben már el is kezdték a spórolást: több száz középület és turistalátványosság díszkivilágítását kapcsolták le.