Őshonos fajták diadalmenete
Sokan lesajnálják a régi magyar szőlőfajtákat, pedig van bennük potenciál, és a külföldi érdeklődők is ezeket keresik.
Szentesi József a pezsgő mellett a filoxéra, azaz gyökértetű előtti magyar fajták visszahozatalának elkötelezett úttörője. Régi szakkönyvek olvastán feltámadt benne az érdeklődés, aminek hatására tíz fehér és tíz vörös fajtát kért a Pécsi Szőlészeti és Borászati Kutatóintézettől. Az előbbiekből vörös dinkát, piros bakatort, hamvast, lisztest, kovácsit, kolontárt, szerémi zöldet, balafántot, sárfehéret, fehér gohért, a vörösből csókát, laskát, tihanyi kéket, tarcali kéket, fekete muskotályt, kékbajort, feketefájú bajort, hajnos kéket, kékszilvánit és purcsint. A legígéretesebb fajtákból, a laskából, a tihanyi kékből, a csókából és a tarcali kékből mindössze egyhektárnyit nevel az amúgy 16 hektáron dolgozó Szentesi József. Tapasztalatai szerint a vörös fajták jobban teljesítenek, ezekben van igazi potenciál. Erényük a különlegességük, az egyedi ízvilág, és rendkívül gyümölcsös, fűszeres, jól iható bort adnak. Nem túl magas a csersavtartalmuk, kiválóan párosíthatók ételekkel.
– Idén az aszály miatt a korábbiaknál kevesebb lett a termés, 20-30 százalékkal csökkent a lényereség, különösen a tarcali kék, a hajnos kék és a laska esetében. De hasznos tapasztalat volt. Általában is a tapasztalatgyűjtés időszaka ez. Az bizonyos, hogy külföldi borkereskedők, borbemutatók vendégei lelkesednek ezekért a fajtákért, amelyek egyediséget képviselnek a nemzetközi mezőnyben – mondja Szentesi József.
Elárulja, hogy külföldön 10 euró fölött csak a magyar fajtákból készült bort tudják eladni. A külföldi kereskedők ugyanis nem kíváncsiak a magyar cabernet sauvignonra, chardonnay-ra. Ki kell használni az adottságokat, hogy ne két-három eurós palackonkénti áron keljen el a magyar bor külföldön, vallja Szentesi József.
– Határozott tapasztalatom, hogy az őshonos Kárpát-medencei fajták sokkal jobbnak bizonyultak az idei szélsőséges évjáratban – állítja Maurer Oszkár.
A történelmi, egykor királyi szerémi borvidéket úttörőként feltámasztó délvidéki borosgazda részben a dél-alföldi Szabadka–Horgosi borvidéken, részben a Szerémségben, a Tarcal-hegy kitűnő adottságú dűlőiben neveli ültetvényeit.
– A szerémi zöld a szívem csücske, bár nem ez adja a legnagyobb bort, de zöld almás karakterével, kecsességével, eleganciájával nagyon szerethető. A mézes fehér és a bakator is szívügyem, ahogy a vörös fajták közül a kadarka, és mostanában a vadfekete is meglepő eredményeket produkált – mondja Maurer Oszkár, aki ültetvényei 85 százalékán Kárpát-medencei fajtákat gondoz, köztük olyan ritkaságokat, mint a Bálint, a bánáti rizling, az alanttermő.
Emellett büszke munkása a világ legrégebbi, dokumentálhatóan 1880-ban telepített kadarkaültetvényének. Ennek 2015-ös évjáratú bora az Ázsia legjobb éttermének választott bangkoki Gaggan, illetve a 2018-ban a világ legjobb éttermének minősített koppenhágai Noma borlapjára is felkerült, a 2016-os évjáratot pedig a Forbes magazin ajánlotta 2018-ban a világ tíz legjobb étterme által kiválasztott tíz legjobb bor egyikeként. Ez bizonyítja, hogy az alázattal, hozzáértéssel nevelt őshonos fajtákból készült bor megállja a helyét a világ legjobbjainak sorában.
Maurer Oszkár a Külhoni Magyar Borászok Egyesülete alapítójaként, egyben első elnökeként a Kárpát-haza más borvidékein is kezdeményezte az ott honos régi magyar fajták előtérbe helyezését. A XIX. századi korszerű szőlőművelés úttörőjéről, Schams Ferencről elnevezett terv keretében került vissza például az Érmellékre a piros bakator, amelyből sok évtizednyi szünet után elsőként a bihardiószegi Heit Lóránd készített bort. Az Arad-Hegyaljaként is ismert, az Alföld és a történelmi-földrajzi Erdély határán található ménesi borvidéken pedig Balla Géza menti át a XXI. századba a kadarkát, a feketeleánykát vagy épp a mustos fehéret.
A magyar bor visszatért című összeállításunk további cikkei ide kattintva olvashatók.