A Csecsemő- és Befogadó Otthon 0-3 éves csecsemőknek készült új épülete az átadás napján Szolnokon 2022. március 30-án. MTI/Mészáros János
Hirdetés

Fülöp Attila a BEFOGAD-LAK Jász-Nagykun-Szolnok megyében című projekt során megvalósult Csecsemő- és Befogadó Otthon épületeinek ünnepélyes átadásán elmondta: Magyarországon 23 ezer gyermek él a gyermekvédelem rendszerében, közös felelősség, hogy nagykorukra ők is adófizető polgárai legyenek az országnak, rendezett kapcsolatok és körülmények között éljenek.

Az államtitkár a kommunizmus örökségével legjobban terhelt ágazatnak nevezte a szociális szférát és a gyermekvédelmet. Az örökölt infrastruktúrán változtatni kell – hangoztatta.

Elmondta, hogy az elmúlt időszakban számos fejlesztés történt a Széchenyi 2020 program során; ennek köszönhetően létesült a szolnoki befogadó otthon is: mintegy 460 gyermek került nagy intézményből kisebb otthonokba, illetve mintegy 120 új férőhely jött létre.

Kitért arra is, hogy ebben az időszakban kezdték el a nagy intézmények „lebontását” is, helyettük kisebb, szociális szolgáltatással támogatott családi otthonokban biztosítottak elhelyezést a rászorulók számára. Emellett csaknem ötezer idősotthoni férőhely is létesült – sorolta, megjegyezve: ezt a folyamatot fogják folytatni.

Az államtitkár szavai szerint a szociális és gyermekvédelmi hivatás az együttműködésről és a közösségépítésről szól; Szolnokot az együttműködés városának nevezte.

Kállai Mária fideszes országgyűlési képviselő, Jász-Nagykun-Szolnok megye 1-es számú választókerületének kormánypárti jelöltje elmondta: két új épületben nyolc férőhely létesült 3 év alatti és 16 férőhely 3-18 éves korú gyerekek számára. A csaknem 376 millió forintos beruházás mintegy 180 millió forint európai uniós támogatásból, illetve a magyar kormány által biztosított 196 millió forintból valósult meg.

Korábban írtuk

Szalay Ferenc (Fidesz-KDNP) polgármester a gyerekekre való odafigyelés mellett fontosnak nevezte az idősekkel való törődést is. Felidézte, hogy nemrég adták át a Vízpart körúti idősotthon hetven ember befogadását lehetővé tevő új részét.

Kiss Róza, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Jász-Nagykun-Szolnok megyei kirendeltségének igazgatója elmondta, hogy a projekt célja volt a megyei gyermekvédelmi központ és területi gyermekvédelmi szakszolgálat irodaépületének helyiségeiből átalakított, korszerűtlen körülmények között működő csecsemőotthon és befogadó otthonok kiváltása. A projekt előkészítése 2016-ban kezdődött, most a használatbavételi és működési engedélyezési eljárások következnek – fűzte hozzá.

Az eseményen részt vett többek mellett Hubai Imre (Fidesz-KDNP), a megyei közgyűlés elnöke is.