Fotó: MTI/Soós Lajos
Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára beszédet mond a Szent Anna a Nevelőszülőkért és a Szent Kristóf a Gyermekekért díjak átadásán a minisztériumban 2023. december 14-én

Fülöp Attila az elismerések átadása előtt arról beszélt, hogy a gondoskodás nem mesterségesen kitalált tevékenység, hanem egy „velünk született képesség”, amelynek tartalma és mélysége talán az egyik legszemélyesebb ügye mindenkinek.

Hirdetés

A gondoskodás hálójának legbiztosabb és legstabilabb szálból szőtt része maga a család – mondta az államtitkár. Rámutatott, ugyanakkor vannak olyan élethelyzetek és esetek, amikor sérül a családban történő gondoskodás, és aki a gyermekvédelemben dolgozik, éppen ezt a sérülést próbálja gyógyítani.

Aki ezen a területen dolgozik, az naponta találkozik olyan „elveszett bizalmi szálakkal”, „elveszett jövőképekkel”, és olyan traumákkal, amelyek önmagukban okot adnának másoknak arra, hogy tartsanak „két vagy három lépést távolságot” – jelentette ki Fülöp Attila, majd úgy folytatta: de mégis, a gyermekvédelemben dolgozók nap mint nap találkoznak olyan élethelyzetekkel, ahol megadatik az a lehetőség, hogy a gyerekeket, fiatalokat másokban és a jövőben bízó felnőttekké tegyék.

Kitért arra is, hogy a most díjazott nevelőszülők mindannyian egyházi fenntartású nevelőszülői hálózatból jöttek. Szerinte ez fontos üzenete annak, hogy a gyermekvédelem ügyét csak akkor lehet sikerre vinni, ha azt minél inkább kinyitják, ha a társadalom minél nagyobb szegmensét be tudják „ebbe húzni”.

Korábban írtuk

Annak, hogy az állam, az egyházak, a civil szervezetek, az önkormányzatok közösen dolgoznak a gondoskodáspolitika területén, a nehézsorsú ellátottak látják az előnyeit – mondta. Az államtitkár szólt arról is: nagy hangsúlyt kívánnak fektetni arra, hogy felmérjék az ellátottak képességeit, milyen lehetőségek vannak a tehetséggondozásra.

Fülöp Attila megemlítette az Apponyi Franciska jövőműhely programot is, amely a gyermekvédelmi szakellátásban élők munkavállalását segíti.

Közölte, hogy idén az ellátási, nevelési ellátmányt 25 százalékkal, az elmúlt két évben a nevelőszülők díjazását 40 százalékkal, továbbá az intézményekben, a különleges és speciális otthonokban dolgozók pótlékát 2022-ben 25-50 százalékkal emelték meg.

Szent Anna a Nevelőszőkért díjat kapott Bacskai Zsolt (Szent Miklós Gyermekvédelmi Intézmény, Nevelőszülői Hálózat), Barna Józsefné (Szent Péter és Pál Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ), Kisfaludy Ilona (Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató), Szunyogné Mokó Ágnes (Kelet-magyarországi Református Gyermekvédelmi Központ), Török Valéria (Benita Gyermekvédelmi Szolgáltató), valamint Várhegyiné Békési Gyöngyi Etelka (Szent István Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ).

Szent Kristóf a Gyermekekért díjban részesült Ádám Andrea Magdolna, az ózdi Csillagfürt Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény gyógypedagógusa, Majoros Marianna, a fóti Károlyi István Gyermekközpont csoportvezető nevelője, valamint Pitzné Heinczinger Mónika, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Pest Vármegyei Kirendeltségének igazgatója.

A 2019-ben alapított Szent Anna a Nevelőszülőkért díj célja, hogy ráirányítsa a társadalom figyelmét a nevelőszülők áldozatos munkájára. A Szent Kristóf a Gyermekekért díjat azok kaphatják, akik szakmai és emberi szempontból is kiemelkedő munkát végeznek a gyerekek és a hátrányos helyzetű fiatalok nevelésében, a gyermekvédelem, a gyermek- és ifjúságügy területén.