Fotó: Facebook/képernyőkép
Hirdetés

Már több mint félmilliárdos adócsalással gyanúsítja a Cseh Katalinékhoz köthető uniós botrány érintettjét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – derült ki az eljárást felügyelő Fővárosi Főügyészség Magyar Nemzetnek adott válaszából.

A lap tavaly ősszel számolt be arról, hogy a NAV munkatársai az ügyben egy gyanúsítottat már kihallgattak, aki információik szerint a Cseh család cégéhez kapcsolható egyik vállalkozás tisztségviselője.

A főügyészség a Magyar Nemzetnek küldött válaszában most ezt írta:

„A nyomozó hatóság az ügy gyanúsítottjával közölt tényállást kiegészítette, és ez alapján őt különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette helyett már különösen jelentős (ötszázmillió forintot meghaladó – a szerk.) vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével gyanúsítja. A gyanúsított a gyanúsítás változása ellen panaszt jelentett be, amit a Fővárosi Főügyészség elutasított.”

A vádhatóság a lapot arról is tájékoztatta, hogy a gyanúsítás kiegészítésének közlésével egyidejűleg a nyomozó hatóság az esetleges vagyonelkobzás biztosítása érdekében – milliárdos összeget meghaladó értékben – vagyontárgyak lefoglalásáról is határozott.

Korábban írtuk

Mint ismert, Cseh Katalinék cégügyeivel 2021 nyarán az Anonymous-álarcos alak leleplező anyagai után kezdett foglalkozni a sajtó, az adóhatóság pedig költségvetési csalás gyanújával indított nyomozást. A nyilvános adatok alapján ugyanis arra lehetett következtetni, hogy a céghálózathoz tartozó vállalkozások bűncselekménygyanús körülmények között pályáztak és nyertek el 4,8 milliárd forintot. A NAV szakemberei áttekintették a nagyjából fél tucat gazdasági társaságból álló hálózat elmúlt években benyújtott uniós tendereit. A nyomozók megállapították, a vállalkozások összehangoltan pályáztak EU-s és hazai pénzekre.

Több esetben azonos volt a cégek székhelye, fióktelepe, ügyvezetője, de nemegyszer egyezés mutatkozott a beszállító személyében és a projekt megvalósításának helyszínében is. A pályázatokban úgynevezett holografikus eszközök, illetve technológiák szerepeltek. Utóbbi elem meglehetősen lényeges – írja a Magyar Nemzet –, hiszen az adóhatóság munkatársai azt valószínűsítik, hogy a hálózat cégei tíz pályázaton legalább részben ugyanazzal a fejlesztéssel vettek részt. A nyomozók feltárták: két pályázatnál azonos eszközbeszerzés történt, s többször ugyanazokat a számlákat tüntették fel az uniós pénzek felhasználásának igazolására.

Az ügyben a magyar hatóság több külföldi jogsegélykérelmet is kibocsátott. A megkeresett országok közé tartozott Litvánia, Lengyelország és Csehország is.

A Magyar Nemzet teljes cikke ITT olvasható.

A botrány előzményei

Az Anonymous-ügy 2021 júliusában robbant ki: a bennfentes.net-nek küldött videókkal felbukkanó rejtélyes álarcos alak először Cseh Katalint, a Momentum EP-képviselőjét segített leleplezni. Az információk nyomán a PestiSrácok szövevényes céghálóról, a Magyar Nemzet a vállalkozások kifizetődő költözködéséről írt, míg az Origo a közbeszerzéseken való összejátszások gyanújára bukkant. Arra pedig a Demokrata figyelt fel, hogy a Cseh Katalin által vezetett vállalkozás egy olyan projekttel pályázott uniós támogatásra, amely szerintük a magyar olimpiai pályázat sikerre vitelében is segítséget nyújthat, miközben Cseh Katalin momentumosként nem csupán aktív részese volt a 2017-es olimpiaellenes aláírásgyűjtésnek, hanem egyenesen vezéralakja.

A sajtó az újabb és újabb részletek napvilágra kerülése után arra a következtetésre jutott, hogy nyilvános adatok alapján a Cseh Katalinhoz és üzlettársaihoz köthető cégháló tagjai működésüket összehangolva pályáztak uniós pénzekre és gyanús körülmények között nyertek el 4,8 milliárd forintot. A Cseh Katalin-ügyről szóló cikkeink itt olvashatók.