Előbb az arabokat kell szétugrasztani és megsemmisíteni. Szegény Törökország hiába NATO-tag, mohamedán hitű lakosságának előbb-utóbb ugyanúgy bűnhődnie kell, mint most az iraki éhezők és nyomorgók szerencsétlen millióinak. A korábbi Irak elleni támadást a tömegpusztító fegyverek esetleges bevetése miatti félelme okán az idősebbik Bush nem kívánta „befejezni”. Az ifjabb bushmann is csak akkor mer majd támadni, ha kiderül fehéren feketén, hogy Iraknak nincsenek tömegpusztító fegyverei. Akkor támadnak majd, és a bevonulás után meg fogják találni a (addigra odaviszik) „fegyverzetet”. S közben, mint ahogy tíz évvel korábban is tették, megsemmisítik a választott nép előtti kultúra emlékeit és bosszút állnak Úr városának romjain is, hiszen onnan kergették el valamikor Ábrahámot. Az iraki dolgot elintézettnek is tekinthetjük, de mi lesz azután? Annak a 3-400 ezer rágógumin kérődző ami zsoldosnak, akiknek apáit-nagyapáit olyan csúnyán elpáholták a dzsungel-bokorugró apró sárga vietking-kongok, a következő feladata az

Izrael államot nagyon aggasztó Irán rendbetétele lesz, akiket a szomszédos Afganisztánból – az akkor még véletlenül mindig ott állomásozó – nagyszámú amerikai elitegységek fognak támogatni. Nem kétséges a mostani és az egy-két éven belül azt követő háború eredménye. Az egyik oldalon jósolt kis veszteségek és a másik oldalon várható áldozatok számának többmilliós nagyságrendje a jövő stratégiájának kidolgozói számára csak statisztikai adatok. Nem az arabok számítanak, hanem a csupasz fenekük alatt bespájzolt olaj, minden háború alapvető energiahordozója.

A két „nagy” győzelem után a már most nagyon baráti Kuvait és az esetleg még gondolkodó Szaúd-Arábia nem fog választási lehetőséghez jutni. Aki esetleg akkor még belebeszélhetne, a dinamikusan fejlődő és erőteljesen fegyverkező, ENSZ-vétójoggal is rendelkező Kína, nem fog szóhoz jutni. Mert ez az egész Kína ellen irányul. Ha Kínával nem számolnak le tíz éven belül, kétpólusú világgal kell a továbbiakban gondolkodni. Nem tűnik fel senkinek, hogy Kínát fokozottan kémlelik az égből az amerikai kémrepülőgépek (ahogy nemrégiben földre kényszerített egy túlságosan meszsze merészkedőt a kínai légvédelem) és az űrből a nagy falat felett szaporodó műholdak?

De az úgy szokott lenni – ahogy a történelemben eddig volt -, hogy valaki a legváratlanabbul köp a levesbe. Ez történt Emmanuel Todd tanulmányával, amit az USA hanyatlásáról írt. Emmanuel Todd a Francia Népességtudományi Intézet kutatója, több érdekes és komoly visszhangot kiváltó könyv szerzője. Ô már 1976-ban, a bekövetkezett események előtt 14 évvel jelezte a Szovjetunió rendszerének szétesését, amit az erre szakosodott „Ázsia-institutok” csak a végbement változások megtörténte után kezdtek vizsgálgatni! A Szovjetunió társadalmi viszonyait elemző művének megírásához, amely könyvét azóta több szakma, így a népességtudomány, szociológia, történettudomány, politológia stb. alapműként tart számon, Toddnak az 1975-ben Magyarországon tett látogatása során szerzett élményei adták az indíttatást. Új könyve óriási viharokat kavart és kavar világszerte. Míg korábbi művét nálunk agyonhallgatták, a mostani nemsokára magyarul is megjelenik. Emmanuel Toddnak a magyar könyvesboltokba is nemsokára kapható könyve arról szól, hogy hamarosan nem lesz amerikai birodalom. Földünkön az egyetlen nagyhatalommal jellemezhető helyzet immár túlhaladott, hiszen ehhez a világ már túl nagy, túl sokszínű, fejlődése túl gyors. A bolygónkat átformáló népesedési, kulturális, ipari és pénzügyi, ideológiai és katonai erők elemzése alapján kijelenti, hogy semmi sem igazolja a világ azon berendezkedését, amelynek a keretében az USA megfellebbezhetetlenül uralkodni akar. Ezért is kell a végórák előtt mind többet exportálni más országokba mindabból, ami már otthon sem vált be.

A Birodalom után című művében Todd valós és igen megrázó képet rajzol a nemrég még teljhatalommal bíró nagy nemzetről, amelynek uralma visszafordíthatatlanul (ahogyan azt a texasi Palestine felett nemrégiben sajnálatosan lepottyant közös irányítás alatt álló szerkezet is mutatta) hanyatlani látszik. A kiváltó ok, amennyire nem ismert, olyan egyszerű: a világ politikai egyensúlyának megtartásához nemrég még nélkülözhetetlen Egyesült Államok életszínvonala ma már csak a többi ország számlájára tartható fenn. Hanyatlását palástolandó, az USA látványos, a helyszínről színesben közvetített katonai akciókat fog folytatni olyan államok ellen, amelyek gazdasági potenciáljából és az így megszerzett ásványi kincsekből kívánja adósságát rendezni. A lényegi folyamatot leplező küzdelem nélküli harc a terrorizmus és a „rossz országok” ellen csupán kifogás. Mivel az Egyesült Államoknak már nincs elég ereje ahhoz, hogy mindenféle machinációival ellenőrizze a világ gazdasági és stratégiai főszereplőit, elsősorban az egyesülő Európát, valamint Kínát és Japánt, de még Oroszországot sem, ha nem tud gazdasági és energiahordozói túlsúlyba kerülni, nemsokára visszasüllyed oda, ahonnan elindult: egy lesz csupán a nagyhatalmak sorában.