Hirdetés

A Hamász és Izrael közötti fegyveres összecsapást dokumentáló videók közül az egyik különösen elgondolkodtató. Az egyik gázai kórházban egy tizenéves kisfiú az izraeli bombázásban megsérült (megölt?) apja ágyánál keservesen felkiált: „Hol vannak az arabok, hol vannak a muzulmánok?” A kérdésére adott válasz önmagában cáfolja az „iszlám dzsihád” mint katonai értelemben vett fogalom érvényességét, amely mára teljesen kiüresedett, elveszítette történelmi jelentését, már csak puszta frázis, tartalmatlan lózung. Muzulmán szolidaritás ugyanúgy nem létezik, ahogyan keresztény sem, mert különben a „keresztény” Nyugat és a szintén „keresztény” Oroszország nem hagyta volna legutóbb ilyen látványosan cserben a „keresztény” Örményországot a muszlim (és Izrael-barát) Azerbajdzsánnal szemben, százezer örmény pánikszerű menekülését eredményezve Hegyi-Karabahból. Ha az iszlám valaha is meghódítja Európát, az nem fegyveres, hanem demográfiai dzsihádként fog megtörténni, mert az arabok klasszikus frontális háborúban egyszerűen nem képesek hatékonyan szembeszállni a nyugatiakkal (és az izraeliekkel sem), főleg nem a jelen korszak technikai hadviselésében.

Izrael immár egy hónapja zavartalanul folytatja légicsapásait, melyekben eddig  4000 gyerek vesztette életét, tízszer több, mint ahány gyerek az ukrán–orosz háború áldozatává vált két év alatt! Ennek ellenére a világ papíron kétmilliárdnyi muzulmánjától dörgedelmes nyilatkozatokon és hangoskodó tüntetéseken kívül a jelek szerint többre nem telik. Még a „rettenthetetlen” hírű Hezbollah is csak néhány kósza rakétával pörkölt oda Izraelnek, de a Hamász-pártiak által remélt északi front megnyitása (mindeddig) elmaradt. Nyilván jórészt annak köszönhetően, hogy a Hezbollah és Irán elrettentésére, valamint Izrael (egyelőre csak) lelki támogatására a térségbe vezényelt amerikai–brit hadiflotta a Hezbollah beavatkozása esetén ismét romhalmazzá bombázná a több évtizedes háborúskodás sebeiből csak nehezen gyógyulgató Libanont. Ezzel együtt nagyon úgy tűnik, hogy „az igaz hitért való hősi halál” eszménye és a túlvilági 72 huri ígérete már nem igazán vonzó opció a muszlim fiatalok mostani nemzedéke számára, mert különben százezrével tódulnának önkéntesként Gáza védelmére.

Egyáltalán kitől is várhatnának akár katonai segítséget a gázai palesztinok? Ami az arab államokat illeti, egy részük lepaktált Izraellel, a többi katonailag nem tényező, vagy éppen maga is külső (anyagi) támogatásra szorul. Az arab közvélemény elsöprő többsége persze a pokolba kívánja Izraelt, de mivel az arab országok kivétel nélkül nyílt vagy álcázott diktatúrák, korrupt vezetőik egyáltalán nem törődnek a nép óhajával. Gyakorlatilag csak öt arab/muzulmán országra számíthattak volna a palesztinok, ha nem volnának ezek is többé-kevésbé megviselt állapotban.

Szíria: 12 éve zajló polgárháború félmillió halálos áldozattal és a tájat pattanásnyomokként beszennyező amerikai támaszpontokkal, amelyek nemzetközi jogilag mind törvénytelenek. Jelenleg az amerikaiak Szíria olajának a 90 százalékát ellopják, búzatermése nagy részét pedig felgyújtják, miközben a Nyugat által támogatott takfiri terroristák nyílt sebet vágnak az országon. Izrael naponta hajt végre légicsapásokat szír és állítólagos iráni célpontok ellen a szíriai légtér védelmére hivatott orosz rakétaegységek cinkos tétlensége mellett.

Korábban írtuk

Irak: Szaddám Huszein 2003-as megbuktatása óta folyamatos, változó intenzitású (2013 és 2017 között az Iszlám Állam elleni) fegyveres konfliktus másfél millió halottal. Takfiri terroristák garázdálkodnak az amerikai támaszpontok gennyes sebeivel teli földön, amelyek szintén törvénytelenek, mert a kormány már többször is kitessékelte (eddig eredménytelenül) az amerikaiakat.

Jemen: 2014-től változó intenzitású polgárháború 200 ezer halottal, a többségük gyerek, akiket Samu bácsi hadihajói éheztettek halálra, amikor totális blokád alá vették az ország partjait. Az ország fele az USA és Szaúd-Arábia által támogatott al-Kaida és az Iszlám Állam ellenőrzése alatt. A húszik hadat üzentek ugyan Izraelnek, Tel-Avivot megcélzó rakétáikat azonban eddig rendre leszedte a szaúdi légelhárítás.

Líbia: Kadhafi 2011-es megbuktatása óta változó intenzitású polgárháború, egy tönkrement ország, egy bukott állam, amely úgy omlik önmagába, mint egy fekete lyuk az űrben. Rabszolgapiacok, al-Kaida- és Iszlám Állam-terroristák mindenütt, egymással párbajozó országrészek keleten és nyugaton, az olajipar romokban.

Irán: egy évtizedek óta nyugati szankciók által sújtott rezsim akadozó üzletmenettel, ahol az izraeliek rutinosan likvidálnak magas rangú tisztviselőket. Állandó amerikai és izraeli megsemmisítési fenyegetés alatt, viszont az atomhatalommá válás küszöbén.

Gazdasági-katonai erejénél fogva egyedüli muzulmán államként (az atomhatalom Pakisztánon kívül) csak Törökország léphetne fel katonailag Gáza védelmében, erre azonban NATO-tagállamként nyilvánvalóan nem lesz hajlandó, amint azt a segélyszállítmánnyal Gázába tartó Mavi Marmara török hajó ellen 2010. május 31-án nemzetközi vizeken végrehajtott és tíz török állampolgár halálát okozó izraeli akcióra adott erélytelen török reakció is bizonyítja.

A palesztinok több mint egy évszázada vívják szabadságharcukat az egymást követő oszmán, brit és zsidó uralom ellen, és a legutóbbi, októberi lázadásuk után novemberre teljesen egyedül maradtak a féktelen megtorlással szemben. A magyarok 11 évnyi kommunista terror után 1956 októberében lázadtak fel rákosista elnyomóik ellen, és novemberre szintén teljesen egyedül maradtak a féktelen megtorlással szemben. Nekünk 33 évig kellett várnunk a szabadságra; a most zajló globális hatalmi átrendeződés perspektívájában a palesztinoknak nem kell már ennyit várniuk. Az USA és védencei számára a történelmi visszaszámlálás megkezdődött, és hogy ez leszámolásban fog végződni számukra, efelől a történelem ismeretében semmi kétségünk.