Hirdetés

Kai Diekmann, az egyik legtekintélyesebb német politikai újságíró, 2001–2015 között a Bild főszerkesztője, akinek az esküvőjén Helmut Kohl volt a tanúja, és aki ezer jelét adta annak, hogy képes a világ dolgairól árnyaltan gondolkodni, nemrégiben interjút adott Budapesten. Ebben az ukrajnai háborúval kapcsolatban többek között a következőket mondta:

„Oroszországot nem csak a területi igények motiválják. Ez egy diktatúra, amely nem tűr szabad demokráciákat a határainál, hiszen a Kremlt aggasztja, hogy ha ott működik a demokrácia, akkor egyszer csak átterjedhetne az orosz területekre. Végső soron Ukrajna is az értékeinket védi. Eminens saját érdekünk, hogy Oroszország támadása ne járjon sikerrel. Alapvetően helyes támogatni Ukrajnát a szabadságharcában. Hogy ennek keretében mi hasznos és minek van értelme, az nyilván tűri a vitát.”

Korábban írtuk

Azt hiszem, ebben a szövegben benne van a nyugat-európai értelmiség tévedésének minden fontos eleme. Az hagyján, hogy Oroszország diktatúra-e vagy sem – szerintem nem az, hanem időnként brutálisan kemény autokrácia, de a lényeget ez a minősítés nem érinti. Arról azonban szó sincs, hogy ez az autokrácia attól félne, hogy a szomszédból a demokrácia átterjedhet. Először is: északon Finnország, Norvégia, Észtország, Kalinyingrádnál Lengyelország és Litvánia, keleten Japán és Dél-Korea is szomszédos vele, mégsem terjed át onnan semmi. Oroszországban ugyanis nem egy történelmi baleset következtében van autokrácia, hanem azért, mert a nyugati értelemben vett demokrácia náluk – Jelcin idejében kipróbálták – káoszba torkollna.

A Nyugat értelmiségének nagy része még mindig azt hiszi, hogy a demokrácia olyan, mint a villany: csak föl kell kapcsolni, és világos lesz. Számtalan véres kudarc után ezért hiszik még mindig sokan azt, hogy a demokrácia exportálható. A valóság ezzel szemben az, hogy a Föld országainak többségében a nyugati típusú demokrácia egyszerűen működésképtelen. Két okból az: mert szembemegy a származási alapon szerveződő társadalmak működési logikájával, és mert éppen a kisembert szolgáltatja ki a helyi zabolátlan hatalomnak. Végső soron a kisemberek azok, akik kikövetelik, majd a korlátozott demokrácia keretei között újraválasztják az autokráciát, amely a helyi hatalmasságoktól képes őket megvédeni.

A kérdés nem az, hogy jónak tartjuk-e vagy sem, hanem hogy tudomásul vesszük-e a történelmi faktumot. Az orosz vezetés a legkevésbé sem fél a demokráciától, hiszen tapasztalatból tudja, hogy az az orosz társadalom keretei között úgyis működésképtelen lenne. Oroszország háborúja tehát nem ideológiai, hanem tisztán hatalmi háború, a demokráciához semmi köze nincs. Oroszország a háborút azért indította el és vívja ma is, mert úgy érzékelték – joggal –, hogy az Egyesült Államok vezette Nyugat benyomulni készül olyan területre, amelyet a saját hatalmi érdekszférájának tekint. Ezt a benyomulást akarják visszaverni.

Ráadásul a demokrácia Ukrajnában sem működne, nem is működött soha. Naiv illúzió azt képzelni, hogy az ukrán vezetés az úgynevezett európai értékeket védi, amikor Oroszország ellen harcol. A valóság az, hogy ebben a háborúban az ukrán nacionalizmus áll szemben az orosz nacionalizmussal, és az ukrán autokrácia áll szemben az orosz autokráciával, legföljebb az előbbi rosszabbul szervezett és primitívebben korrupt. Ukrajna társadalma a lényeget, a mélyrétegeket illetően pontosan olyan, mint az orosz – mitől is lenne más. Tehát a nyugati berendezkedésre is pontosan ugyanúgy reagálna, ha valaki megpróbálná oda exportálni.

Hogy végül, ha majd abbamarad a háború, milyen berendezkedésű ország lesz Ukrajna, azt ma még senki megmondani nem tudja. De mivel a népet nem lehet sem leváltani, sem megváltoztatni, abban biztosak lehetünk, hogy a nyugati típusú demokrácia ott tartósan meggyökerezni belátható ideig akkor sem fog, ha az országot telerakják nyugati tanácsadókkal és üzletemberekkel.

Fotó: shutterstock.com/Salma Bashir Motiwala

A helyzet teljes félreértése az ukrajnai háborút a jó és a rossz, a szabadság és az elnyomás, a demokrácia és a diktatúra harcának tartani. Ez a háború azért tört ki, mert az Egyesült Államok a nyugati szövetségeseivel Ukrajnában nagypolitikai játszmába kezdett, amelynek az volt a célja, hogy Oroszországot mint a számára fenyegetést jelentő nagyhatalmat meggyengítse, a nagyhatalmi pozíciójától megfossza. A játszma az USA számára, némi kockázattal ugyan, de win-win helyzetet ígért: ha Oroszország lenyeli Ukrajna NATO felé terelését, azzal gyengül, ha viszont nem nyeli le, és támad, azzal is gyengül. A számítás helyes volt, Oroszország ezzel a háborúval, bár valószínűleg területeket szerez, időlegesen meggyengült. Arról viszont szó sincs, hogy az orosz autokrácia megbukna, ellenkezőleg, megerősödött. Putyin otthon ma erősebb, mint a háború előtt volt.

Az egészből egyetlen puskalövés nélkül, tisztán nyereséggel jön ki egy másik, az orosznál hatalmasabb autokrácia: Kína. És mire Európa föleszmél, ennek már vannak jelei, Ukrajnával egyetemben már csak távoli, lényegtelen szemlélője lesz a két óriás kibontakozó hatalmi harcának. n