Bort iszik, de vizet prédikál

A magyar pártrendszer részleges átalakulása hosszú évekkel ezelőtt kezdődött el, azonban a soron következő választásokon kiderülhet, hogy az egyre inkább szétaprózódott baloldali, kormánykritikus térfélen hány szervezet tudja a fejét a vízszint felett tartani.

Az elmúlt hetekben megjelent közvélemény-kutatási adatok arról árulkodnak, hogy a belső vitáktól hangos MSZP, a valamivel több mint egy évtizede létező, de a megszűnés irányába ölés léptekkel közeledő LMP, valamint a futottak még kategóriába sorolható Párbeszéd napjai meg vannak számlálva.

Ebben reménykedik és ennek eléréséért dolgozik Gyurcsány Ferenc is, aki – bár sosem volt híres szerénységéről – a HVG-nek adott interjúban azt mondta, hogy „Magyarországnak ma egyetlen reménye van, és azt úgy hívják: Demokratikus Koalíció.” A DK elnöke ezzel újfent egyértelművé tette, hogy ki a főnök a dollárokkal jelentősen megtámogatott balliberális pártok között.

A bukott miniszterelnök ajánlata ugyanaz ma, mint 2014-ben volt az akkori potenciális „szövetségesei” számára: együttműködés vagy politikai halál. Erről írt több mint kilenc évvel ezelőtt, az akkor még a túlélésért küzdő DK vezetője az Angyalok és ördögök című cikkében. És tudják, mit javasolt még az ellenzék pártjainak? Lényegében azt, hogy adják fel identitásukat, ugyanis nem más volt mondandójának lényege, mint az, hogy egy egységes demokrata pártot kell életre hívniuk. Azt nyilván nem tette hozzá, hogy az ő vezetésével.

A javaslatból azóta diktátum lett, és amíg Kunhalmi Ágnes Őrsi Gergellyel viaskodik azon, hogy ki lehet-e lépni a kommunista utódpártból, addig a szocialisták egykori miniszterelnöke szánt szándékkal dörgöl borsot az orruk alá, amikor elmondja, hogy statisztikái szerint 2500 új tagot vettek fel az utóbbi időben a DK-ba, amelynek szerinte több szavazója van egyedül, mint a többieknek együttvéve.

Ennek a politikának lett az eredménye az, hogy Kiss László, Szaniszló Sándor, Molnár Gyula, Déri Tibor, Trippon Norbert, Kocsis-Cake Olivio, Varga Ferenc és még sokan mások mára annak a DK-nak a tagjai, amely tudatosan célozta meg nemcsak a Momentum, az MSZP vagy a Jobbik szavazóit, hanem politikusait is – mint látjuk, relatív sikeresen.

Sokakban jogosan merülhet fel a kérdés: mi a jelentősége ennek? Első ránézésre valóban nem kell túlértékelni sem a DK, sem Gyurcsány Ferenc pozícióját, mert meglepő módon ezúttal sem fejtette ki az igazság minden részletét. Bár diadal­ittasan büszkélkedik azzal, hogy az övé a legnagyobb támogatottsággal bíró szervezet az ellenzéki oldalon, még így is csak a biztos szavazók 10-15 százaléka szavazna a DK-ra. Mindezt úgy, hogy közben a többiek valóban a fasorban sincsenek: vagyis képtelen arra, hogy egyesítse az ellenzéki oldal támogatóit. Ezért erősödik a Magyar Kétfarkú Kutya Párt is, ami igazolja egyben azt, hogy még mindig inkább ellenzékváltó hangulat van.

A tavalyi országgyűlési választás és az Action for Democracy legutóbbi bejelentése azonban arra utal, hogy a baloldal régi-új vezetője komolyabb szerepet kaphat a jövőre és a 2026-ban esedékes választásokon. Azt már most is tudni lehet, hogy az amerikai baloldaltól egészen Márki-Zay Péterig és a DatAdatig guruló pénzügyi források biztosan rendelkezésre fognak állni legközelebb is. Ezért amikor Gyurcsány Ferenc szerint a DK Magyarország egyetlen reménye, az nem másról szól, mint a külföldi támogatók és a politikai korrupcióval érintett körök győzködéséről.

A DK-t mint egyetlen potens ellenzéki erőt bemutató narratívát erősíti az is, hogy a jövő évi EP-választáson – de az önkormányzatin is – alacsonyabb választási részvételre lehet számítani, mint egy országgyűlési szavazáson. Emiatt a politikai verseny a biztos, úgynevezett törzs­szavazókért fog folyni, ez pedig a DK malmára hajtja a vizet, főként a többi balliberális párthoz képest. Így könnyen előfordulhat, hogy 2024-ben is ők lesznek a második erő, még úgy is, ha támogatottságuk a közelében sem lesz a kormánypártok népszerűségéhez. Ezért 2024 egyben dönteni fog 2026-ról is. Véletlen lenne, hogy az MSZP önmagával civakodik azon, milyen formában fusson neki a tisztán listás, arányos EP-választásnak? Aligha. Az 5 százalékos mandátumszerzési küszöbérték alá süllyedő szocialisták mostanra értették meg, hogy hamarosan valóban a történelem süllyesztőjébe kerülhetnek. Így lesz az egykori MSZP-n belüli platformból az MSZP utódpártja.

Gyurcsány Ferenc problémája ugyanakkor nem ez, de még csak nem is az, hogy saját maga helyett feleségét építgeti egy ideje. Az ő számára fejfájást az okoz, hogyan törölje el a múltat. Meg nem történt eseménnyé kellene ugyanis tennie az őszödi beszédet, a sokak szemében még mindig elcsalt választásként létező 2006-os hazugsághadjáratot, de azt a négy évet is, amely Magyarország fejlődését évtizedekkel vetette vissza. „Nekünk az a dolgunk, hogy megmondjuk, mi a rossz és mit kell csinálni. Hogy mi volt 15 éve, arról a választók ítéletet mondtak. És mi megtanultuk a leckét” – állítja a DK elnöke az interjúban.

Csak a biztonság kedvéért emlékezzünk meg pár adatról és a lecke valódi „áráról”, amit a magyar nemzet egészének kellett megfizetnie. Gyurcsány Ferenc kormányzása idején az államháztartási hiány 7-9 százalék között mozgott huzamosabb ideig. A számára manapság rendkívül fontos egészségügyből 6000 milliárd forintot vont ki, a gyermekek után járó adókedvezményeket eltörölte a kormánya, a korábban nem látott adóemelési programot pedig talán kár is megemlíteni. Emlékezetes, hogy 57 százalékról rövid idő leforgása alatt 80 százalék fölé emelték az államadósság szintjét, miközben annak belső összetételét is kedvezőtlenül, Magyarország szuverenitása szempontjából káros módon úgy alakították át, hogy több mint fele külföldi devizában realizálódjon, de gondoskodtak arról is, hogy a stratégiai ágazatokban a nemzeti tulajdont felszámolják. A munkanélküliségi ráta 11-12 százalékra nőtt, a villany és a gáz árát pedig egy tucat alkalommal emelték meg.

A 2006-os rendőrterror volt sokak szerint a hab a tortán. És most ő az a politikus, aki messiásnak képzeli magát, sőt, állítja, hogy képes lenne két hét alatt az EU-s pénzeket megszerezni vagy az egész Európát sújtó inflációt letörni.

Ebből is látszik, hogy Gyurcsány nem tanul. Az utóbbi másfél évben – politikai kebelbarátaival egyetemben – azon dolgozott, hogy a gazdasági nehézségeket okozó orosz–ukrán konfliktus békésen még csak véletlenül se tudjon rendeződni. Az európai intézményekben pedig a DK politikusai a legszorgalmasabbak akkor, ha valamilyen ürügynél fogva Magyarországot pellengérre akarják állítani.

Gyurcsány sok mindent tud, ez vitathatatlan: tudja, hogyan kell éjt nappallá téve hazudni, hogyan kell a politikai szövetségeseit magához édesgetni, majd hátba döfni, de bizony azt is tudja, milyen a hatalom közelébe kerülni. Egy dolgot azonban biztosan nem tud: méltóságteljesen visszavonulni.

A szerző az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója.